Idézetek - siker

A siker mindig csak egy pillanatnyi állapot, és ha azt akarod, hogy tovább tartson egy pillanatnál, akkor még többet és még többet kell tenned érte.

Péterfy Bori

Akkor igazán sikeres valaki, ha minden sejtjében érzi, és szeretni is tudja [a sikert].

Pataki Ágnes

Kudarcnak tartom, ha valaki félreismeri önmagát, képességeit, és ezért nem tudja megvalósítani azt, amit szeretne. Nem tartom kudarcnak, ha jót csinálunk, de mások irigysége, a rossz értelemben vett konkurencia miatt az mégsem sikerül. Az igazi kudarc az bennünk van.

Berkesi András

Hibázz keményebben! Nem lehetsz sikeres hibák nélkül.

Robert Toru Kiyosaki

Sosem bírtunk elszakadni egymástól teljesen. Néha úgy éreztem, mindent feláldoznék a szerelméért, máskor meg éppen ellenkezőleg, a lehető legmesszebb akartam kerülni tőle, annak reményében, hogy akkor sikerül majd lenyugodnom, és visszakapnom a lelki békémet.

Elizabeth M. Gilbert

Senki sem úgy megy férjhez, hogy ha nem sikerül, na bumm, legfeljebb elválunk. De az ember addig vesz részt bármilyen párkapcsolatban, amíg az mindkettőjüknek jó, mindkettőjüknek örömet, boldogságot jelent. Aztán amikor valamiért megbicsaklik a kapcsolat, akkor szenved még néhány évig, amíg megerősödik benne a felismerés, hogy nem szeretné már folytatni. Ez nem egyszerű folyamat, sok fájdalommal és bánattal jár. Mégis meg kell hozni a döntést, ha már nem méltó önmagunkhoz képest az együttélés.

Bánsági Ildikó

A legjelentéktelenebb kérdésekben sem lehet elkerülni az összeütközést, és a legfontosabb kérdésekben sem sikerül biztos döntésre jutni.

David Hume

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

Popper Péter

A siker az, amikor az aláírásod autogrammá válik.

Avul Pakir Jainulabdeen Abdul Kalam

Várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek.

Jónás Tamás

Semmi másról nincs szó, ha a kiegyensúlyozottságról beszélünk, hogy megpróbálom azt a pillanatot, amit élünk, a legintenzívebben megélni. És ha ez sikerül, akkor azt mondom, hogy az életnek minden pillanata, tehát a halál előtti utolsó másodperce is értelmes és értékes.

Dunai Tamás

A sikeres kutató egyik fő erénye, hogy külön tudja választani az ocsút a búzától.

Sherwin B. Nuland

A pályán csak egy számít, a siker. Mindegy, hogy a magánéletben nem vagyunk jóban, a pályán egy célért küzdünk.

Wukovics László

A siker nagyon kemény munkával jár, nagyon meg kell dolgozni a sikerért, az egy külön szenvedés. (...) Ami jó születik, az mindig nagyon nagy szenvedéssel jár együtt.

Csákányi Eszter

A siker annyira pillanatnyi, olyan, mint a labdának a föld érintése, aztán újra száll, újra leesik, újra röpül egyet, ennyi.

Schubert Éva