Idézetek - mondat
Az Élet minden egyes pillanatban csak azt bizonyítja, hogy tényleg mindenki akkor van ott az életedben, amikor ott kell lennie - se előbb, se később. Minden mondat akkor érkezik, amikor érkeznie kell, és minden kapcsolat szikrája ott és akkor villan fel, amikor megérett arra.
"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.
Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. "Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége... Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem." És ez nagyon kemény mondat.
Tetszel, megadom magam. De figyelmeztetlek, hogy ez a vonzás, ez a szerelem, pontosan huszonnégy óráig tart majd. Az első álomra következő ébredés elűzi arcod emlékeim közül, mint a napfény a hajnali ködöt. Édes arc, ködből vagy. Amíg beszélek rólad, már homályosabban látlak. Mikor pontot teszek e mondat végére, szomorúan (...) észlelem, hogy már nem is látlak.
Csak kongó visszhang
s elnyűtt mondat foszlánya
a Te nagy Csended.
Szamárság bízni csak úgy a szavakban, olyan nincs, hogy rossz a mondat, de jó a szó, az elemek tiszták, a szabályok világosak, csak az egész piszkos és sötét.
Manapság vezető emberek szeretik vállalni a felelősséget. Olvasom az újságban, onnét tudom. Vállaljuk a felelősséget, mondják. Ez egy mondat, mondott mondat. Csak hát a felelősség vállalása, az nem (csak) egy mondat.
A tisztázó megbeszélések lényege nem a szépen csengő szavakban rejlik. A sok beszéd csak ködösít. Röviden és egyértelműen beszéljen. Ehhez elég két-három mondat is. Ha ezeket a mondatokat a belső letisztázás után fogalmazza meg, akkor többet érnek, mint a cikornyás szóvirágok.
A mondat, az én gyakorlatomban, se nem szép, se nem nem szép, se nem jó, se nem nem jó (gonosz), hanem a mondat: van. És a szerkezet az, amely a terheket viseli, amelynek "meg kell oldania magát", az az, amely a létért küzd, illetve nem ily heroikusan: a létért illegeti magát.
Soha nem éreztem magamat a saját mondataimban úgy, mintha idegen ruhában járnék. Hol ilyen, hol olyan ruhákban, azt igen. Levetett ruhákban, agyonmosott ruhákban, jelmezekben, azt igen. Soha nem voltak identitásproblémáim; az általam leírt mondat az enyém, így gondoltam.
Az ideális irodalmi mondat születhet a képzeletből, születhet a tapasztalatból, de képzeletét a tapasztalatában, tapasztalatát a képzeletében kell megmérnie. A képzelet tapasztalatának és a tapasztalat képzeletének segítségével kerülhetek kívül azon, amin belül vagyok.
Egyedül te adtad nekem (...) azt a szerelmet, amelyben nem maradtam magamra, amelyben semmit nem lehetett félig, alig, éppenhogy; mert minden mozdulat hiányzó része ott volt tenálad, ahogy minden mondat, gondolat és tett második fele.
Néha az ember szeme meglátja, amit az agya nem. Kinyitsz egy újságot, és a fejedben megjelenik egy mondat, amit tudatosan el sem olvastál. Belépsz egy szobába, és rájössz, hogy valami nincs a helyén, mielőtt rendesen megnéznéd.
Mindig irigyeltem a festőket, mert restek és némák maradhattak, nem kellett nekik semmilyen nyelven megszólalni, felolvasni, csak állni mélán, okos tekintettel a saját kiállításukon a mellett a pasas mellett, aki megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel méltatja elévülhetetlen munkásságukat, holott hiába: az egész közönséges mázolás csupán, színek és formák egybekenése, tubusok halomba rakosgatása. De bezzeg megírni egy regényt szabott határidőre, és amikor nem megy, az éjszaka közepén kihajolni egy mondatért a friss levegőre, visszamenni a bekezdésbe, és nem találni azt a helyet, ahova az a mondat illene, ezért bezzeg nem sajnált engem senki, csak én magamat.
A bátorság nem mindig harsogó. A bátorság néha egy csendes mondat a nap végén: "Holnap újra megpróbálom."