Idézetek - macska
Az emberben voltaképp három állat-típus lakozik, a gazdájának mindenben alávető hűséges eb, a ravaszul hízelgő, de végső soron háziasíthatatlan macska, és a vérszomjas, szabadon élő farkas.
A macskának a mancsa lágy és puha, de éles és marcangoló karmok rejtőznek benne, amelyek könyörtelenül hatolnak egészen a szívig. És a nő is olyan, mint a macska, mert a macska is élvezettel kínozza az áldozatát, és nem unja meg ezt a játékot sohasem. Aztán amikor már áldozatát megbénította, akkor falja fel és elindul újabb áldozatot keresni.
Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.
Nem szabadság az, ha az ember nem takarítja el a saját piszkát. Egyetlen állatnak sincs több szabadsága, mint a macskának, s az is eltakarítja a szemetet. A macska a legjobb anarchista.
Már több, mint húsz éve filmeket hívok elő. Én ezt fontos munkának tartom. Ha kigyullad a házunk, mit mentünk ki először a kutya a macska és a szeretteink után? A családi fotókat.
Te vagy a macska, én a gombolyag, letekertél, szétszedtél és otthagytál.
Szabad vagyok a választásra, szüleimnek letudva az, amivel tartozom nekik, amiért fölneveltek, etettek, ruháztattak, iskolába-egyetemre járattak... Betöltöttem az álmukat: okleveles művész lett a lányuk. De mihez kezdek ezután? Ha tovább játszom ezt a szerepet, akkor minden kezdődik elölről... Szakítani kellene, erő kellene, éltető levegő, bátorság... (...) Talán most ki tudnám vívni függetlenségemet, ahogy azt már gyermekkoromban annyira szerettem volna, amikor mindent szigorúan előírtak: mit játszom, kivel állok szóba a gyermekek közül, hánykor fekszem, mennyit tanulok, reggel vagy este iszom-e meg a csupor tejet, ki kísér haza a tánciskolából, milyen ruhát varrnak nekem... És ez így ment mindenben, a végtelenségig. Szófogadó kis rabszolga voltam, aki csak néha lázadt föl, akkor is nyafogva, akár a beteg macska, mely állatot különben szívből utálok. De most ennek szeretnék véget vetni, felnőttségem jogán. Hogy valóban szembenézhessek azokkal az akadályokkal.
Szédít engem, pedig én nem bántottam magát. Tökéletesen biztos benne, hogy én elhiszem, amit mond nekem, és visszaél az én gyengeségemmel. Hogy csak tűröm, hadd szédítsen, még élvezem is, mint a macska a simogatást.
Nyilvánvaló, hogy a macskának van humorérzéke. Éjjelenként - miután gondosan tanulmányozta a környékbeli kertek kerítéseit, és megállapította, hogy egyik kutya sem tud kijönni -, leül a kihalt úttest közepén, az ívlámpa alá, hogy mindenfelől jól meg legyen világítva, és buddhistához méltó nyugalommal mosakszik. A kutyák a kerítéseknél őrjöngenek, hörögnek, vicsorognak, de a macska mintha nem is hallaná őket.
A macska csak ösztöneinek engedelmeskedik, amikor játszik az egérrel! Ilyennek teremtették. A férfiak nem kisfiúk, akiket óvni és védelmezni kell. Találkozniuk kell macskatermészetű nőkkel... és hűséges spánielekkel, mindhalálig-csak-téged-imádlak nőkkel, és zsémbes, kárpáló, csípős kotlóstyúknőkkel... és mindenféle nővel, amilyen csak van! Az élet csatatér... nem majális!
Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mi történik a világban, akkor rájöhetünk, hogy minden intelligenciája ellenére az ember valójában a legostobább állat, hiszen nem érti önmagát. A kutya tudja, hogy mit kell egy kutyának csinálnia, és a macska is érti, hogy mit kell tennie. Minden állat tudja a dolgát, és csak azt teszi, amit tennie kell. Mi viszont nem ismerjük igazi feladatunkat, sem igazi utunkat ezen a világon, helyette csupán önmagunknak élünk.
Az idő nagy csibész. Kiszámíthatatlan. Fürge, mint a macska, és harapós, mint a kutya.
Sose tudhatod, mitől kattan be az emlékezés (...). Egy csecsemő arcától. Egy csengőtől a macska nyakörvén. Bármitől.
Igen, végül mind elmennek. Minden egyes ember, minden egyes alkalommal. Minden ember, aki valaha is beragyogta a napját, aki felvidította a szívét, olyan gyorsan tűnt el, mint a macska az éjszakában. Mintha a boldogság csak hétvégi mulatság lenne.