Idézetek - gyermeki

Csak itt-ott néhanap, ha megpillantok közelemben
az ágakon egy-egy énekes madarat,
fog el gyermeki fájdalom, a vég riaszt meg engem,
nem látni, hallani ily szépet lenn, a hant alatt.

Stanislav Kostka Neumann

A gyermeki reményeket a felnőttek nem tudják elképzelni. A két karjukban hordják törékeny álmaikat, várva, hogy a világ elgáncsolja őket.

Mark Lawrence

Nézz a másik ember szemébe. Érzékeny, sebezhető lényt fogsz látni, valakit, aki biztonságot, boldogságot, szeretetet keres. Valakit, aki képes nagy, önzetlen együttérzésre, aztán kizárólag önmagát tartva szem előtt gázol át másokon. Valakit, akit megsebeztek, és aki cserébe szintén sebeket osztott. Aki képmutató, gyermeki, árva, harcos és hős egyszerre. Olyan embert, aki több szeretetet akar. És ha mélyen a szemébe nézel, akkor meglátod a lelkét. És fölfedezed benne azt, amit saját emberi mivoltodból már ismersz.

Daniel Gottlieb

A tiszta embernek van valamiféle szerzett szépsége, valami maszk nélküli belső ragyogás, ami mindent vagy kigyújt, vagy tökéletesen megmagyarázhatatlanná tesz körülötte. Harti bája nem a születéséből fakadt, vonásait a tragédiák tették éretté. Ahogy sötét szemeibe a fekete tussal a ragyogást belefestettem, megértettem, hogy a múlt ellenére gyermeki tisztaságát örökre megőrizte.

Balogh Boglárka

A gyermeki agyba zárt félelmek túl nagyok ahhoz, hogy kimondhatóak legyenek.

Stephen King

A szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott, mint ember.

Szabó Magda

A tudatlanság számos kiváló dolog szükséges feltétele. A Mikulás ajándékának meglelése olyan gyermeki öröm, melynek minden gyerekből ki kell vesznie az ártatlanság elvesztésével. Amint e gyerek felnő, akkor lesz képes gyerekének átadni ezt az örömöt, de majd azt is észre kell vennie, amikor ennek értéke tovatűnik.

Daniel Dennett

A felnőttkor ridegnek és üresnek tűnhet, ahol nincsenek tündérek, sem Télapó, sem Bergengócia, sem boldog vadászmezők, ahová a jobblétre szenderült és megsiratott kedvenc kis kutyusok, cicusok és aranyhörcsögök mennek és angyalok sincsenek. De nincsenek ördögök sem, és pokoltűz sem, sem gonosz boszorkányok, sem szellemek, sem kísértetjárta házak, sem démontól megszállottság, sem mumus, sem emberevő óriás. Igen, Brumi maciról és Dollyról kiderül, hogy igazából nem is élnek. De van meleg, élő, beszélő, gondolkodó, felnőtt hálótárs, akit a karunkban tarthatunk, és a többségünk kielégítőbb szeretetnek tartja ezt a fajtát, mint a gyermeki vonzalmat a kitömött játékok iránt, legyenek bármilyen puhák és aranyosak.

Richard Dawkins

Az emberi arc is egyfajta tisztás, mint az erdei tisztás. Minden kérés és remény, félelem és titkos öröm, gyermeki öröm kiül az arcunkra, mint mikor árnyékból a fényre lépünk.

Riikka Pulkkinen

Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad.

Mark Lawrence

Őszinteség

A tiszta gyermeki hang,
mely a nevetéssel aztán sajnos elmarad.

Sam B. Finn

Egy ártatlan, bűnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem.

A bosszú angyala c. film

Boldog az az ember, aki képes megőrizni gyermeki lényét, aki nyitott a külvilág benyomásaira és apróságoknak is örülni tud.

Margit Sandemo

A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.

Cserna-Szabó András

A felnőttséghez fel kell nőni. A gyermeki lélekkel felnőtt maszkot viselő ember - "kisfiú nagy cipőben" - nehéz szerep eljátszására vállalkozott. Nagyon kell vigyáznia, hogy a maszk le ne csússzon róla. A lelepleződéstől való félelem örökké aggodalmas vagy dühös, komor emberré gyúrja. Játszani, hülyéskedni, önmagán röhögni nem mer többé. Később már nem is tud. A maszk ráégett az arcára. Képtelen kikacsintani alóla.

Popper Péter

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ