Idézetek - elhagyott
Od`adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál,
s már úgy érzem, nem is vagyok.
Sápadtan mentél, hangtalan haraggal.
Utánad néztem, míg csattant a zár,
furcsa Ádám, kit elhagyott az angyal,
és elpusztított Édenébe zár.
Közeledtén álmatlan éjszakámnak,
amely naponta mély gyomrába nyel,
rám ront emléked, és elönt a bánat.
Ma már tudom, hogy bűnt követtem el.
Akit az Isten elhagyott:
az hagyja el az embereket.
Aki nélkül megvan az Isten:
az emberek is megvannak anélkül.
Az öregséggel együtt élesedik visszatekintő tehetségünk. Testünk vegykonyhája készül az elmúlásra. Az életbe visszatérő tetszhalottak mesélik, hogy tudatuk elvesztésének pillanatában lepergett előttük egész életük. Öregedésünk is ezt teszi velünk, kíméletes lassúsággal visszapergeti a virtuális videoszalagot abból a fekete dobozból, amelyben a halál katasztrófájának magyarázatát őrizzük. Merthogy halálunk oka nem lehet más, mint a saját életünk. És amikor lepereg a film, elfogy minden emlékünk, üres lesz a fekete doboz, hiába hunyjuk le a szemünk, az idő elhagyott csigaházként görgeti üres porhüvelyünket a feledésbe.
Amikor a másik hiányáért magunkat is siratva és szégyellve időnként akaratlanul is felzokogunk, és álmunkban lucskosra sírjuk a párnánk, mert úgy hozza a sors, hogy imádott társunk elhagyott, fájdalmunktól felriadva ölni is tudnánk. Talán ezt az érzést nevezzük szerelemnek.
Tudom, jóból is árt a sok, bármit is teszel,
Akár túl sokat iszol, vagy túl sokat eszel.
De ha kedved elhagyott, minek szidnád a tegnapot,
Inkább csinálj magadnak jó előre még egy szép napot.
Miért, hogy idegenben, valahányszor gyermeket magyarul beszélni hallok, leküzdhetetlen szomorúság ejt meg, s gyorsan odébb kell sietnem, valamelyik elhagyott mellékútra, hogy letöröljem s elrejtsem az idegenek elől kicsorduló könnyeimet?
Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!
Az összes módszer közül, amelyet az ember kitalált, hogy rosszat tegyen saját magának, a legrosszabb a szeretet. Gyakran szenvedünk valaki miatt, aki nem szeret minket, valaki miatt, aki elhagyott minket vagy olyan valaki miatt, aki nem akar elhagyni minket. Ha nőtlenek vagyunk, azért, mert nem kellünk senkinek, ha házasok vagyunk, a házasságot rabszolgasággá változtatjuk.
Nézd meg magad, amikor az érzelmeid miatt szenvedsz. Mi is a küszködésed oka? A másik rád se néz, észre se vesz, vagy ha már észrevett, akkor elhagyott, hazudott, épp mással van... Tehát a szenvedés csak rólad szól. Mert hát azért szenvedsz, hogy veled mit tettek vagy épp mit nem tettek, azért küszködsz, hogy téged hagytak el, téged csaptak be. Igaz, hogy emiatt sosem leszel boldog, de ez az egót nem érdekli, ő elégedett, mert a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. Épp csak te szenvedsz. Épp csak te halsz bele.
A legtöbbször azért nem adsz szabadságot a másiknak, mert félsz, hogy elhagy, ha kötnöd kell magadhoz, akkor már elhagyott. Valójában pedig, ha már ezen gondolkozol, te már elhagytad a szívedet.
Nehéz dolog a régiség elhagyott omladékai között keresgélni és megtalálni a kívánt igazságot.
S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.
De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.