Idézetek - elhagyott

Mind ez idáig Miát okoltam mindenért: amiért elhagyott, amiért tönkretett engem. És talán tényleg ez volt a mag, amely idővel kicsírázott, és ez a burjánzó növény nőtt ki belőle. És én vagyok az, aki ápolgatja, nevelheti ezt a gazt. Én öntözöm. Én gondozom. Én csipegetem le mérgező bogyóit. Én engedem, hogy a nyakam köré tekeredjen az indáival és kiszorítsa belőlem a szuszt. Egyesegyedül én tettem ezt. Saját magammal.

Gayle Forman

Minden szerelem akkor kezd repedezni, amikor a másik elkezdi a saját szuverén életét élni. Dolga van, nem ér rá, másokhoz is túlságosan kedves, saját feje és saját benső késztetései szerint kezd gondolkodni, s beleütközünk egy idegen lélek öntörvényű világába. Ez a folyamat egyre erősebb lesz, s ha az ember tíz év múlva találkozik egykori szerelmével, majdnem vadidegen ember néz rá. Azt gondoljuk magunkban: "Úristen, mit szerettem én ebben?!" Amikor egy szerelmes barátom zokog, hogy "mindenemet odaadtam neki, mégis elhagyott!", azt gondolom: "A legfontosabbat, a szabadságát nem adtad meg neki! Ketrecben érezte magát nálad, s ez az érzés megmérgezte a szerelmét."

Müller Péter

Ha az ember benn áll egy völgyben, akkor a völgyet nem tudja felülről látni, de ha elindul, akkor felfelé haladva már más a rálátása arra a völgyre, amit elhagyott. Nem mást lát, csak másként lát. Olyat is meglát, amit a völgyből nem vehetett észre. A kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a látóhatár.

Jókai Anna

Szomorúnak kéne lennem, de nem vagyok,
mert nekem az számít, aki velem van, nem az, aki elhagyott.

Jambalaya

Olyan virág a szerelem,
Letépni nem tudod,
Szakadék szélén terem.
Most már elmondhatod, hogy
Olyan virág a szerelem,
Ami egy illatot
Mindig itt felejt,
Akkor is, ha örökre elhagyott.

Magna Cum Laude

Isten (...) régen elhagyott bennünket. Fel-ad-ta! Sebaj, itt van nekünk helyette a tudomány.

Fehér Béla

Erdély közepében kinyílott a rózsa,
Az elhagyott magyar nemzet gyönyörű bimbója.
Megöntözném százszor is én, szálljon áldás rája.
Ne legyen a magyar nemzet szomorú és árva.
Locsoljuk és áldjuk ezt a szép virágot,
Ez terem a magyar népnek édes szabadságot.

Színem változik, arcomon
méreg sáppad, a hű értelem elhagyott,
titkon könnyezem is, tudom;
lassú tűz, szerelem kínoz, elégek én.

Quintus Horatius Flaccus

Od`adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál,
s már úgy érzem, nem is vagyok.

Kosztolányi Dezső

Sápadtan mentél, hangtalan haraggal.
Utánad néztem, míg csattant a zár,
furcsa Ádám, kit elhagyott az angyal,
és elpusztított Édenébe zár.

Közeledtén álmatlan éjszakámnak,
amely naponta mély gyomrába nyel,
rám ront emléked, és elönt a bánat.
Ma már tudom, hogy bűnt követtem el.

Kálnoky László

Akit az Isten elhagyott:
az hagyja el az embereket.
Aki nélkül megvan az Isten:
az emberek is megvannak anélkül.

Simonyi Imre

Az öregséggel együtt élesedik visszatekintő tehetségünk. Testünk vegykonyhája készül az elmúlásra. Az életbe visszatérő tetszhalottak mesélik, hogy tudatuk elvesztésének pillanatában lepergett előttük egész életük. Öregedésünk is ezt teszi velünk, kíméletes lassúsággal visszapergeti a virtuális videoszalagot abból a fekete dobozból, amelyben a halál katasztrófájának magyarázatát őrizzük. Merthogy halálunk oka nem lehet más, mint a saját életünk. És amikor lepereg a film, elfogy minden emlékünk, üres lesz a fekete doboz, hiába hunyjuk le a szemünk, az idő elhagyott csigaházként görgeti üres porhüvelyünket a feledésbe.

Tar Károly

Amikor a másik hiányáért magunkat is siratva és szégyellve időnként akaratlanul is felzokogunk, és álmunkban lucskosra sírjuk a párnánk, mert úgy hozza a sors, hogy imádott társunk elhagyott, fájdalmunktól felriadva ölni is tudnánk. Talán ezt az érzést nevezzük szerelemnek.

Tar Károly

Tudom, jóból is árt a sok, bármit is teszel,
Akár túl sokat iszol, vagy túl sokat eszel.
De ha kedved elhagyott, minek szidnád a tegnapot,
Inkább csinálj magadnak jó előre még egy szép napot.

Demjén Ferenc

Miért, hogy idegenben, valahányszor gyermeket magyarul beszélni hallok, leküzdhetetlen szomorúság ejt meg, s gyorsan odébb kell sietnem, valamelyik elhagyott mellékútra, hogy letöröljem s elrejtsem az idegenek elől kicsorduló könnyeimet?

Márai Sándor