Idézetek - őszinte
Valójában nem is léteznek igazán őszinte cselekedetek. Mindig van egy alantas, önérdekű, egyértelműen kevésbé dicséretes indíték, bármilyen jól lapulnak is meg sűrű és sötét pszichológiai aljnövényzetünkben.
Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem. Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok... beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg.
Ha el akarok valamit érni, akkor rá kell jönnöm, hogy bizonyos érzelmek és vágyak összeillenek azzal, amit akarok, és ezek segíteni fognak álmom megvalósításában, míg némely érzelmek és vágyak megnehezítik ezt. Ha elég őszinte, felelősségteljes és megbízható vagyok, akkor biztos lehetek benne, hogy bármi is legyen az álmom, képes vagyok megvalósítani.
Kegyetlen ítész a gyerektársadalom, de ha nem így lenne, nehezen bontanának szárnyat erre a hol kíméletlenül őszinte, hol meglepően álságos világra.
Nem viszem túlzásba az álmodozást, ha kapok valamit a sorstól, őszintén örülök, de megvéd a csalódásoktól, hogy nincs rajtam rózsaszín szemüveg.
Kell a tükör... Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy... tőle. A Másiktól. A lélektükörtől.
A hosszú eljegyzés olyan társulás, melyet az egyik fél szabadon tart meg, vagy tör meg, de a másik egész tőkéjét fekteti bele. Legyenek hát elővigyázatosak, ifjú hölgyek, ügyeljenek rá, hogyan jegyzik el magukat. Óvakodjanak őszintén szeretni, sohase mondjanak el mindent, amit éreznek, de még jobb módszer, ha csak keveset éreznek.
Nagyon nehéz ám egy adott helyzetben őszintének lenni saját magunkhoz. Azért nehéz, mert az önbecsapás őszinte kimondásával minden megváltozik körülöttem. A barátaimról, a páromról, akit addig a páromnak hittem, kiderül, hogy mégsem az. Nehéz ügy.
Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ: légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj a sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít rá, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem!, az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.
Egy őszinte ember, akinek minden elérhető tudás a birtokában van, csak annyit állíthat bizonyosan, hogy ebben a pillanatban úgy tűnik, az élet eredete egy csoda, mivel olyan sok feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy egyáltalában elkezdődhessen.
Semmi sem oly egyetemesen őszinte a földön, mint a szeretet, mellyel minden teremtmény, ha képes egyáltalán eme érzelemre, önmaga iránt viseltetik.
A szeretet gyengédséget jelent, amelyet szülők és dajkák gyermekeik vagy barátok egymás iránt éreznek; tartalma, hogy a szeretett személyt kedveljük, és jót kívánunk neki. Szavait és tetteit a lehető legjobb megvilágításban szemléljük, és hajlamosak vagyunk menteni és megbocsátani hibáit, ha találunk benne; érdekeit minden körülmények között, az elfogultságig a magunkévá tesszük, és benső megelégedést érzünk, ha osztozhatunk örömében és bánatában. Ez utóbbi egyáltalán nem lehetetlenség, még ha annak látszik is; mert ha őszintén osztjuk valakinek a bánatát, az önszeretet elhiteti velünk, hogy fájdalmunk könnyíti és csökkenti a barátunkét.
Furcsa, de soha nem a szomorú dolgokon sírom el magam. Épp ellenkezőleg. Mások őszinte öröme, nem várt sikere vagy éppen meghatottsága tud engem is könnyekig elérzékenyíteni. Mások tiszta, mély érzelmeinek látványa hat rám így. Mások katarzisa képes belőlem is katarzist kiváltani. Meg a zene. Vagy a film. Egy regény is. De egyetlen kép vagy fotó is.
Sokan képtelenek kimondani azt, hogy "szeretlek". És tényleg, van valami misztikus, varázsos ereje ennek a szónak. Elég hallani ezt az egyetlen, őszintén kimondott szót, máris biztonság, melegség és jóindulat tölt el, valami olyan, amit soha máskor nem érzel.
Nem voltam egészen őszinte önmagamhoz. Sokszor letagadtam az érzéseimet, igyekeztem nem gondolni rájuk, megpróbáltam a mások hite szerint élni. Aztán, ha az ember észreveszi, hogy még irigylik is, nem nagyon kíván szabadulni tőle.