Zalán Tibor

Aki egyedül van, csak a
pusztulással számol. A sajátjával. De
szeretnék valakié lenni. Csak más az emlé-
kezetem. Nem tudok rugalmasan felejteni.

Jó lenne senkit se szeretni már
főleg hogy tudom az időm lejár
s nem törni össze aki mást szeret
helyettem - engedni hadd menjen mehet.

Ősz van. A lombok még az ágakon
kinek panaszoljam el a bánatom
Ki érti meg hogy minden mondhatatlan
A semmi ágáról is leszakadtam.

Lehet az is hogy már nem élek
Talán ha élnék gyűlölnélek.

Romló testben hasadt lélek
nem szeretnék már jó se lenni
túl sok élni másban összetörten.

Háttal ülök rég magamnak
előttem részeg pohár táncol
kihagy a szívem mert megütöttem
a keselyű miért köröz fölöttem.

Ahogy közeledsz
nő bennem a félelem
egyszer odaérsz.

Lehetett volna
jobb de más nem lehetett
mint amivé vált.

A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk.

Megbántottam bár más volt a szándék
Bűnök közt élek Nincs kit megbánnék.

Imára kulcsolt két álnok kézzel
emléket kérek sok feledéssel
Szólítom Istent vigyen vagy adjon
fordítson hátat rám ne virrasszon

(s ha elérne téged átok vagy ima
ne kérdezd kinek szabad majd sírnia).

Meg kell tanulnom hazugnak lenni
hogyha így élek megsebez bármi
Könnyedén túllépni nem nézve vissza
elrohadt szívvel halkan bólintva.

Elengednéd még
kapaszkodik beléd - hogy
ő lökhessen el.

Arra riadok kezem tördelem
hirtelen nem tudom mi lett velem
Nem értem honnan a riadalmam
mikor én csak adtam adtam adtam
lehet hogy rosszul lehet hogy rossznak
Hajnali égben átkok kavarognak.

Boldogtalannak legalább olyan nehéz, mint boldognak lenni, mert ez tartósan (el)viselhetetlen emberi minőség, jóllehet gyakoribb állapotunk, mint fosztóképző nélküli kiindulópontja.