William Shakespeare

William Shakespeare

angol drámaíró, költő, színész
1564. április 23. — 1616. április 23.

Szerző figyelése

William Shakespeare könyvei

Az idők méhében sok minden vajúdik, ami várja, hogy világra szüljék.

Nem lehetünk mind urak, s nem dukál
A hűség minden úrnak. Persze látsz
Hajbókolót és görnyedőt sokat,
Ki boldogan cipeli szolgaláncát,
Míg él - akár gazdája szamara,
Csak abrakért - s ha megvénül, kidobják!
Ostort a jó baromnak! Van viszont,
Ki szolga-köntöst, szolga-arcot ölt,
De szívét önmagának őrzi meg,
S míg tetteti, hogy dolgozik uráért,
Csak hízik rajta, s megtömve zsebét,
Magának hódol. Ennek van esze.

Te dudva,
Ki szép vagy és oly édes illatú,
Hogy elzsongítasz. - Minek is születtél!

Apák, ne szín szerint ítéljetek
A lányotok szívéről. Nincs varázslat,
Amely a szüzek ifjú erejét
Megrontja?!

A törött kard még mindig többet ér
A puszta kéznél.

Aki búval adós, mit tegyen?
A türelemtől kölcsönt hogy vegyen?
Az ilyen rigmus két irányba néz,
A fele epe, másik fele méz.

Bárgyúság életben maradni, ha az életünk gyötrelem. S hogyha a halál az orvosunk, akkor az a recept, hogy haljunk meg.

Négyszer hét éve, hogy nézzem a világot, s mióta különbséget tudok tenni jótett és sértés közt, még nem találtam embert, aki értett volna hozzá, hogy szeresse önmagát. Mielőtt kiejteném a számon, hogy egy tyúkért vízbe ölöm magam, inkább elcserélném emberi mivoltomat egy páviánnal.

Ha életünk mérlegén a józan ész serpenyője nem egyensúlyozná a szenvedély serpenyőjét, a vér és természetünk aljassága a legőrültebb végletekbe ragadna: de hát eszünk is van, lehűtni dühöngő indulatainkat, húsunk háborgását, zabolátlan vágyainkat; amit te szerelemnek hiszel, én azt vágyak sarjadékának veszem.

Az asszonynak meg kell változnia, mert fiatal; ha jóllakott a férfi testével, majd belátja, hogy beleválasztott; változatosság kell neki mindenáron.

Ne gondoljuk a férfiról, hogy isten,
És ne várjuk, hogy oly gyöngéd legyen, mint
Egy vőlegény.

Ha fáj az ujjad, fájdalmaidat
Az egészséges tagok is megérzik.

Százhatvan óra szerelmes magányban
Sivárabb, mint százhatvan óra máskor.

Kelj barlangodból, jöjj, fekete bosszú!
Szerelem, add át trónod s koronád
A zsarnok gyűlöletnek!

A becsület bolond,
S amiért munkál, azt veszíti el.