William Shakespeare

A nagyság visszaél a hatalmával, midőn azt elszakítja a lelkiismerettől.

Veszett szerelem! Szerelmes gyűlölség!
Ó, valami, mi semmiből fogant!
Ó, súlyos könnyűség, komoly üresség,
Gyönyörű alakok torz zűrzavarja!
Ólompehely, hidegtűz, éberálom,
Beteg egészség, minden, ami nem!
Így szeretek én, s ezt nem szeretem.

Mindenki bírja a fájdalmat, kivéve azt, aki érzi.

Uram, vigyázz, hogy féltékeny ne légy!
A zöldszemű szörny csak kacag az étken,
Amelyből él.

Nem csillagainkban, Brutus, a hiba,
Hanem magunkban, kik megbókolunk.

Öl elgondolni, hogy, mint gondolat,
Nem ugrom hozzád mérföldeken át,
De, túl sok sár s víz keveréke, csak
Sírok, s várom az idő vigaszát.

Nem kísérem útjaid, ajkam
Édes neved magába temeti,
Hogy meg ne bántson (túl profán) szavam
S régi vonzalmunk ne fecsegje ki.

Harcot fogadok érted magam ellen,
Akit te gyűlölsz, nem szabad szeretnem.

Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.

A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak.

Aki nem érzi, hogy meglopva van: ne mondjátok meg, s semmi kára nincs.

Légy, minő vagy, kedvesem!
Láss, mikép látsz rendesen.

Bíborszínü kis virág,
Melyet Ámor íve lőtt,
Önts szemére báj-erőt,
Hogy, ha ébred s látja őt,
Benne leljen égi nőt,
Mint ott Vénus, oly dicsőt. -
No, ha ébredsz s látod őt,
Tőle kérd a gyógyerőt.

Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.

Sok tárgyat, ami hitvány, nemtelen,
Naggyá, dicsővé tesz a szerelem.

Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad - tort ül a Halál.