Victor Hugo

Victor Hugo

(278 idézet)

1802. február 26. — 1885. május 22.
francia költő, regény- és drámaíró

Figyelés

Könyvek

- Jehan, ennek rossz vége lesz.
- De legalább az eleje jó lesz.

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Az ifju emberek szemében láng ragyog,
ámde a vén szeme világossággal árad.

Mi van hát a törvényesség felett? - A méltányosság.

Mesterem, ez a különbség a mi utópiáink közt. Ön a kaszárnyát akarja kötelezővé tenni, én az iskolát. Ön, ha az emberre gondol, a katonáról ábrándozik; én polgártársról. Ön azt akarja, hogy az ember félelmes legyen, én azt kívánom, hogy gondolkozzék.

Önök meg akarják segíteni a nyomorgókat. Én el akarom törölni a nyomorúságot.

A forradalmi valóság fölött ott az emberi valóság.

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ezek a béke és a harmónia dogmái. Miért kell ezeket olyan félelmetes köntösbe öltöztetni?

A polgártárs szabadsága ott ér véget, ahol egy másik polgártárs szabadsága kezdődik.

Egy diktátor kell nekünk. Robespierre, maga jól tudja, hogy én egy diktátort keresek. (...) A megoldás nem lehet más, csak a diktatúra. Ragadjuk magunkhoz a diktatúrát. Mi hárman képviseljük a forradalmat, mi hárman vagyunk a Cerberus fejei.

A szerelem legszembetűnőbb tünete a gyengédség, amely időnként szinte elviselhetetlenné válik.

Nem kísértet ő, hanem ember. (...) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bűne az volt, hogy túl sokat remélt.

Amíg kettesben él az ember, elviselhető a lét. A magányos úgy érzi, nem bírja tovább vonszolni. Le is mond róla. Ez a kétségbeesés első állomása. Később az ember megérti, hogy a kötelességteljesítés nem más, mint beletörődések sorozata. Az ember szembenéz a halállal, szembenéz az élettel, aztán beletörődik. De vér fakad a beletörődésből.

Az éden a lelkiekben van, nem az anyagban. Az pedig, hogy szabadok, igaz-életűek legyünk, csak tőlünk függ. A derű a szívben lakozik. Örök tavaszunk is bensőnkben él.

Az ember az otthonán dolgozik, s otthona a föld. Ront, elmozdít, pusztít, ledönt, földig rombol, aláás, aknásít, kivés, feltúr, összetör, porrá zúz, van, amit eltöröl, mást megsemmisít, és rombolva épít. Nem tétovázik akkor sem, ha iszonyú tömkeleg, tömb, akadály kerül az útjába, nem retten meg a tündöklő anyag tekintélyétől, sem a természet fenségétől. Ha közelébe férkőzik a teremtés roppant titkának, meg is ostromolja. Istennek az a megjelenési formája, amely lerombolható, kísértésbe ejti, kalapáccsal a kezében rohamra indul a végtelenség ellen.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ