Véghelyi Balázs

magyar költő és prózaíró
1983. augusztus 22. —

Szerző figyelése

Véghelyi Balázs könyvei

Szavak, elvek és
hit - lehullnak rólunk, mint
a falevelek.

Együtt halunk meg,
mondtad mindig... Lehet, hogy
már csak egyszerre?

Részeggé tettél.
Egyedül aludtam ma:
elvonókúrán.

Felhőn alszunk minden éjjel,
suhanunk az álom-széllel,
nap, hold, minden csillag tudja:
eggyé vált a kettőnk útja.

Szirmaiddal virágozzál,
tüskéiddel meg ne szúrjál,
veled-nyíló virág vagyok,
ha nem leszel, elhervadok.

A művészet ugyanolyan szükséglete szellemünknek és jellemünknek, mint a testnek a kenyér, léleknek a szerelem.

Mindenki csak a saját hazájában lehet próféta - más kérdés, hogy követik-e.

Híres az legyen, ki nagy, s ne az nagy, ki híres!

A műveltség olyan, mint a védőoltás: megvéd minket a manipulációtól, határozottabbá, elveinkben szilárdabbá, látókörünkben gazdagabbá tesz bennünket.

Mint hó a földről, olvadunk.
Föld vagyunk csak, mit otthagyunk.

Egyedül az ember nem lehet szabad, csak magányos.

Szabadok csak együtt lehetünk.

Élj a mának úgy, hogy emlékezz a tegnapra, és holnap ne kelljen semmit megbánnod.

Beszél az emberről, ahogy az ember beszél.

Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.

Rajtunk múlik a történelem. Ne mi múljunk rajta!