Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

magyar költő, író, műfordító
1967. december 5. —

Szerző figyelése

Tóth Krisztina könyvei

Azt, hogy mi volt a nagyobb rossz, mindig csak utólag lehet látni. Sose tudni, mi a jó. Az, amiben meg lehet nyugodni. Megnyugodni meg csak akkor lehet, ha az ember azt mondja: így döntöttem, mert akkor, ott, az volt a jó.

Ha két rossz között muszáj választani, akkor nagyon meg kell fontolni a dolgot.

Az élőknek feladatuk van, azért születtek meg.

Isten próbára tett mindnyájunkat, mint Ábrahámot, de jóvá akarja tenni keménységét. Talán azt gondolja, hiba volt ekkora áldozatot kérni az ő választott népétől.

Aki szegény, abból sohase lesz gazdag. Sohase. Legföljebb csak olyan szegény, akinek van pénze. Gazdag sohase. Ezt tanuld meg!

Szitkozódni az ember csak az anyanyelvén tud, ahogyan imádkozni is.

A szegény embernek mindegy, mit hord a fején, elég, ha arra figyel, hogy ne ártsa magát a politikába, azzal foglalkozzanak csak a gazdagok.

Amikor még nem voltam, akkor kinek a gyereke voltam?

Nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni.

Az hitted, jár egy utolsó hitel,
hogy ami késik, mégse múlik el.
Azt hitted, nem lesz tartozás: de lett.
Miért nincs az égi billentyűn delete?

Mint autótetőn felejtett noteszt:
elveszítettél
engem.

Nem simíthatjuk fényes bojttá a valóság széttartó, kusza szálait.

Mindenki csak a maga módján képes kapcsolódni egy másik, a maga módján ezt váró és megengedő lényhez.

Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

A sors többféle lehetőséget kínált fel, és a valóság a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, akkor történjen ez.

30