Punnany Massif

2003-ban alakult magyar zenekar

Előadó figyelése

Furcsa társ a magány, hogyha van, mit összehoz,
De nincs kivel megossz, nincs kivel vitatkozz.
Ez egy lassú útszakasz, ahol zavaros a tisztás,
A hosszú úton jobb, hogyha van melletted egy társ.

Egymagad a lelkeddel élsz igazán.
Tudod, a sors nagy magány.

Lehetsz tömegben vagy bezárva egy szobában,
Legbelül mindig magány van.

Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog,
Előttem őrzi öregen is azt a pillanatot,
Amikor egy volt a kettő, a kettő egyér.
Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet,
kit megértettél,
De ahogy én, úgy te is elengedtél.

Most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány,
Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,
Ami nem változik, bárhogy is alakult.
Legyen ez sorstörténet, vagy életút.
Ha mással látlak, már vissza nem nézek,
Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek.

Kettesben a világ közepén,
ő és én,
együtt íródó közös regény,
örök remény.
Pokol és menny,
ahogy értékes vagy szenny.
Hiszen e szenvedély
soha el nem múló szerelem.

Most ne beszélj, nem kell szó, van, mi ki nem mondható.
Most ne mesélj, a gondolat ki nem mondható,
Most te tegyél, nincs más, ki lépne helyetted,
Most te legyél egyben a csönded és a lelkiismereted.

Értékvesztve rohan a világ, gyengét a peremre taszít.

Hisz számít, hogy mit lépsz, vagy mindez csak sors?
Előre megírt a sztori, vagy miattad kalandos?
Hova jutsz, merre mész, kész képet kapsz...
Vagy a szerencsében bízol és a feketére raksz.

Látom az arcodon rég a fájdalom ült meg,
Siratódal népe, a rosszat nem te kérted.
Ne bánkódj, magyar, jön még jobb is e világon!
Nem egyedül élsz, törékeny lélek, a szilánkon...
Magyar! Életen át ne bánkódj!
Magyar! Higgy és bízz, ez az országod, tarts ki, amíg élsz!

Mára a romantika nem más, mint antik rom.

Tovább megyek, vajon van értelme, hogy tovább legyek?
Jelenemben él a jövő, úgyhogy nem sietek.

Magányos sebekkel hajtom le a fejem,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan, ne feledd!

Hegedűszó feledteti magányos világom,
Kövek sivatagában te vagy az én virágom.
Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,
Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.
Ha szánsz rám ma, holnap, minden nap egy percet,
Maradok a hű híved, őrizem a szíved.

Veled együtt, ketten élünk meg meleget, fagyot,
kellünk egymásnak, a Hold is a Nap nélkül némán ragyog.