Petőfi Sándor

magyar költő, forradalmár
1823. január 1. — 1849. július 31. (?)

Szerző figyelése

Idő

Kedvenc

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Hűtlenség

Megbocsátás

Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Álom

Lélek

Egykor ha a világ megbántott,
Kivánkozám a sírba le;
Most, épen mert bánt, élni vágyok,
Dacolni van kedvem vele.

Agyag voltam, hig, engedékeny,
Egy ujjal is átszúrható;
Márvány vagyok... ki rám lő: rólam
Rá visszapattan a golyó.

Irodalom

Aki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik, legfölebb bámulhatják. (...) A szeretet örök, mint az isten; a bámulat mulandó, mint a világ.

Szeretet

Most is olyan forrón és lángolóan szeretem a feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.

Házasság

Vicces

Esik, esik, esik,
Csókeső esik;
Az én ajakamnak
Nagyon jólesik.

Csók

Vándorlok csüggedetten
Az örökkétartó jelenben.

Csalódás

Mondják, hogy mindenikünk bir egy csillaggal,
S az, akié lehull az égrül, meghal.

Halál

Álmos vagyok és mégsem alhatom;
Ébren vagyok és mégis álmodom.

Képzelet

Mi a remény?... förtelmes kéjleány,
Ki minden embert egyaránt ölel.

Remény

Szerelemért csupán szerelem kell.

Igaz szerelem

Szerelem, szerelem,
Keserű szerelem!
Miért bántál olyan
Kegyetlenül velem?
Te voltál szivemben
Első és utósó,
Nemsokára készül
Számomra koporsó.

Szomorú szerelem

Átkarolnám, ajakára
Csókot nyomnék utójára,
S melegétől hű szivének
Elolvadnék... úgy halnék meg!

Csók

De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.

Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem.

Érzelmek

Búcsú

Hej, csak egy szivet bírt
E kebel -
Azt is a kend lyánya
Lopta el.

Szerelem

1 2 3 4 5 6 Következő oldal