 | Paulo Coelho |
Add, hogy meglássuk a sivatag minden homokszemcséjében a különbözőség csodáját, és ez adjon nekünk erőt, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk! Mert ahogy nincs két egyforma homokszem az egész világon, ugyanúgy nincs két egyforma ember sem, akik ugyanúgy gondolkodnak és cselekszenek!
Miként a szeretet isteni állapot, a magány emberi állapot. És aki érti az élet csodáját, abban e kettő gond nélkül megfér egymás mellett.
Az elegancia nem külső tulajdonság, hanem a léleknek az a része, amelyik látható a többi ember számára.
A naplemente is olyankor a legszebb, ha szabálytalan felhők borítják az eget, mert csak így mutatkozhat meg az a sok szín, amelyből az álmok és a versek születnek.
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (...) Ha meghallgatjuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.
Nincs senki jó - mondta az Úr. Senki. Ne tegyünk úgy, mintha jók lennénk, mert ez sérti az Istent, és fogadjuk el a hibáinkat. Ha pedig egy napon el kell fogadnunk az ördög ajánlatát, jusson eszünkbe, hogy az Úr, aki a mennyekben van, szintén ezt tette, hogy megmentse Jób nevű szolgájának a lelkét.
Azok az ember legfontosabb tapasztalatai, amelyek elviszik a végső határig. Csak ezekből tanulunk, mert ezekhez minden bátorságunkra szükségünk van. Ha egy gazda megalázza a cselédjét, vagy egy férfi megalázza a feleségét, az nem bátorság, hanem gyávaság, bosszú az életért. Ezek az emberek soha nem mertek a lelkük mélyére nézni, soha nem kérdezték, honnan származik a vágy a vadság felszabadítására.
Aki - őszintén - a hit ösvényén halad, képes lesz egyesülni az Istennel és csodákat tenni.
Vannak helyek: hiába pusztítja el őket háború, üldöztetés és közöny, mindig szent helyek maradnak. Mindig akad valaki, aki érzi a hiányát, és újjáépíti.
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.