Nemes Nagy Ágnes

Nemes Nagy Ágnes

(22 idézet)

1922. január 3. — 1991. augusztus 23.
író, költő, műfordító

Figyelés

Gyere, s valld be, hogy nem szeretsz,
úgy elhiszem, hogy rég szerettél.
S ha érzem már, hogy elmehetsz,
majd megtudom, hogy itt lehettél.

Fáj, fáj. Mi fáj? Nem is tudom.
Oly réteges a fájdalom,
s egymás fölé gyűrűzve gyűlik.
Mit számlálgassam magamon
a szomorúság évgyűrűit?

Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Szerelempárti vagyok. Hogy mi a különbség a szerelem nemisége és a puszta nemiség közt, azt annak, aki nem tudja, úgyis hiába magyaráznám. Ha angyaloknak nyelvén szólnék is, akkor sem értené. Az a különbség, ami a marharépa és a manna, a rossz vers és a jó vers között.

De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt?
Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?

Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben - hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna. A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Ki nem állhatom azokat a lelki finomságokat, hogy az egyik szereti a másikat, de mégsem szereti; hogy a másik nem szereti; hogy nem szereti, de mégis; és így tovább.
Ennél én sokkal egyszerűbb vagyok. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen - ennél alább nem adhatom. Minden más énelőttem a szerelem paródiája.

"Mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Nem, nem olyan könnyű, néha lehetetlen. Hogy az idő segít. Biztosan. De nem olyan egyszerű a dolog; a megbocsátás nem pusztán lelki diszpozíció, erősen függ a körülményektől. Könnyebbé válik, ha a károsodás következményei életünkben megszűntek. Könnyebbé válik akkor is, ha a rossz következmények nem szűntek meg ugyan, de sikerült másban, máshol kárpótolni magunkat. Boldog ember könnyen megbocsát. Ha pedig ehhez a két lehető körülményhez egy harmadik is járul - most már csakugyan lelki tényező -, az úgynevezett lelkiismeret, a jóvátétel szándéka és cselekvése a vétő részéről, akkor a megbocsátás természetessé válik. Megkönnyebbüléssé, majdnem örömmé, mintha valami fájdalmas betegségből, keserű fekélytől szabadultunk volna meg.

Nem hiszek abban, hogy a szenvedés nemesít. Ahhoz már olyannak kell lenni, hogy nemesíthessen. Akit a szenvedés nemesít, az extra jellem. De mi átlagosokkal számolunk. És különben is: lehet, hogy a szenvedés nemesít, de az állandó gyötrelem elpusztít; a szegénység megedz, de a nyomor elnyomorít. Szenvedés nélkül nincs emberi ember, anélkül nem tud semmit. Buddha is a szenvedés által lett Buddha. De: szenvedésben sose volt hiány. Inkább azt kell kérdezni: mi a még elviselhető szenvedés?

Magam után húzom magam,
mint egy csapzott esőköpenyt a földön.

Hogy nem buggyan szét ez az ég!
Hogy bírja önnön gyönyörét!

S iszonyatát - az éj delel -
Hogy vége lesz, hogy bírja el?

Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.

Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
Elsorolom, hányféle iszonyat
vár rám és rád, már arcunkba merednek.
(...)
Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren,
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -
s maradj velem.

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?

Nem, már tudom, mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.

Szökő világ! Ne szállj előlem!
Áttetsző szárnnyal csapj le rám,
mint mázsa-súlyú levegődben,
remeg csőrödben koponyám.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ