|
Kategóriák
|
 | Nemes Nagy Ágnesíró, költő, műfordító
1922. január 3. — 1991. augusztus 23. |  Szerző figyelése | |
|  | | Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?
Nem, már tudom, mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget. | | | | | | |
| | Szökő világ! Ne szállj előlem!
Áttetsző szárnnyal csapj le rám,
mint mázsa-súlyú levegődben,
remeg csőrödben koponyám. | | | | | | Az emlék átsüt testeden,
és minden perccel nő az emlék;
Hagyj el! Hisz ez a szerelem,
ha nem leszek, Tiéd a nemrég. | | | | | | Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,
Csak nincs kivel szót váltanom.
S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,
Hogy legalább imádkozom. | | | | | | | Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, krikszkrakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted? Egy szót se szóltam. | | | | | | Ébredj, ébredj. Mutasd a vállad.
Sebesülten is megtalállak.
Szólj, hogy szólhassak holtomiglan.
Mondd, mondd el végre, merre jártál
kimondhatatlan álmaidban. | | | | | | Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket. | | | | | | És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. | | | | | | Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.
Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia. | | | | | |
|
Böngésző
Friss
Interaktív
Homokozó
Társoldalak
|
Kedvenc
Névnap