Müller Péter

Müller Péter

magyar író, dramaturg
1936. december 1. —

Szerző figyelése

Müller Péter könyvei

A szavakkal az a baj, hogy mindenkinek mást jelentenek. Ha azt mondom: szerelem, egy egészen más film indul a lelkedben, mint az enyémben.

Nincs értelme a vitáknak. Mert csak a szavakon vitázunk és észre sem vesszük, hogy nem is értjük egymást. (...) Ahogy a fény sokféle színné törhet, úgy a szónak is ezerféle jelentése van.

Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.

A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét.

17

Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég. Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Az ember szívesen elteszi magának, amit kap. Az enyém! Pedig nem csak a tiéd. Örülhetsz, neki, boldog lehetsz tőle, arcod sugározhat, és vidáman ébredhetsz, de ha ezt az adományt nem osztod széjjel, garantáltan el fogod veszteni.

Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen rohanás. Jó illat van a temetőkben - és az embereknek utólag eszébe jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.

Ha gyakran nézel önmagadba, tudod, hogy a sokféle gondolatod és zavaros érzésed közül a legtöbb nem is a tiéd: idegen programok, alattomos eszmék, erőszakos reklámok, kordivatok, újsághírek, önvédelmi reflexek, önáltatások, vakhitek. Valamennyien egy beteg világ hipnózisában élünk. Amikor először van egy saját gondolatod, az olyan, mint a fölébredés. Az önismeret ott kezdődik, amikor fölismerem, hogy szüntelen hazugságban élek, és önáltatásaimat minden nap és minden órában igyekszem leleplezni.

Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.

Az emberi élet legnagyobb élményeit nem szabad csakis magáncélokra hasznosítani. Örömből, szeretetből, boldogságból, jókedvből másoknak is kell juttatni. Tovább kell adni a fényt, mert akkor tovább is tart.

Egy vödörben ugyanaz a víz lehet, mint a tengerben. Ami hiányzik belőle - az a végtelenség.

Egy gyermek születésekor látjuk, hogy egy hús-vér emberke kiharcolja magát az anyaölből, de hogy honnan jött, nem tudjuk. Fogalmunk sincs. Ma már ezt nem is kérdezzük. Meggyőzött minket a tudomány, hogy két öntudatlan sejt addig osztódott, míg egy ember lett belőlük. Amikor pedig meghal, látjuk, hogy itt hagyja a szánalmasan elaggott testét - de hogy hová ment, nem tudjuk. A mai ember úgy néz a halottra, mint egy autóra, mely nem működik már; a nagypapa olyan, mint egy öreg Trabant: leállt, mert nem lehet már hozzá alkatrészt kapni. Csodálkozol, hogy ilyen szemlélettel az életünk értelmetlen, a lelkünk szorongó és a szívünk boldogtalan?

Aki igazán ad, nem tudja, hogy ad. Nincs igazán tudatában annak, mit tesz, mert amit ad, azt nem önmagából tépi ki.

Ami nem fölfelé repül, az lefelé zuhan. És az emberi lélek, ha ráébred önmagára: repül. Ha rossz kedvem van, ne figyelj rám, mert tévedésben élek. Csak azokat a szavaimat fogadd el, amiket örömmel mondok.

Egyszerre nem lehet félni és nevetni is. Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed, valamitől megszabadulsz. (...) Eloszlik a szorongás. Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert rájössz, hogy az élet győzött a halál felett. És a halhatatlanság a mulandóság felett.