Müller Péter

Müller Péter

magyar író, dramaturg
1936. december 1. —

Szerző figyelése

Müller Péter könyvei

Az igazi társat nem találjuk, hanem jön. Ha jön... Nem minden sorsban van találkozás.

Egy normális világban még egy idegent is jobban tudunk szeretni, mint manapság a legközelebbi lélektársunkat.

A szerelem abban a pillanatban született meg, amikor az Egy kettévált, és rájött mindkettő, hogy a másik nélkül nem tud élni.

Amíg látom, hogy látsz, s látod, hogy látlak, amíg egymást nézzük, nincs még világvége. Ha csak az egyikünk behunyja a szemét, mindketten elveszünk.

Igazán Nőnek lenni csak egy igazán Férfi mellett lehet.

Minél tágabb a lelkem és minél szabadabb, annál több az ismerősöm is. A saját páncélomtól kellene megszabadulnom először, ha igazi barátokra vágyom.

A mesék azt mondják, hogy a virágtündér így működik. Ha beteg a rózsa, odarebben fölé, elfelejti, hogy tündér, belebújik a rózsába, és rózsává válik. Így aztán átéli, hogy mi bántja, mitől beteg, s meg is tudja gyógyítani. Az igazi megismerésben van valami tündérszerűség.

Más fejével gondolkodni nehéz. De más lelkébe látni s más szívével érezni szinte lehetetlen.

A lelki természetünk olyan, hogy eleve mindent kihárít. És a nagy tanítók, a jó társak, az őszinte barátok és a jó könyvek ezt nem engedik meg. Odafordítják a tekintetedet, ahol valamit öntudatlanul nem szeretsz magadban. Ezért első reakciód gyakran a felháborodás. Tekintsd jó jelnek, útjelzőnek: valamit nagyon nem akarsz látni magadban.

Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon.

Látod-e magadat, évek múlása után, akit már nehéz szerelemmel szeretni? Bizony, ezek nagy kérdések. Nem az érzelem váltása a kérdés, hanem az, hogy amikor szerelmes vagy, mennyire mélyen látsz a másikba.

A sors nem magányos vállalkozás.

A szerelem olyan, mint egy vulkán, mint egy kirobbanó nap. (...) A szerelem állapotában a lélek éberré válik, és tudóvá válik, és látóvá válik, de csak akkor, hogyha ezen a százezer fokos intenzitáson ég.

A csupán ítélkező tekintet... csak kívülről lát. Átélés nélkül. Hűvösen és érzéketlenül. Ezért a látása nem valóságos. Hiányzik belőle a másik lélek átélése. A kettő csak együtt mutat igaz képet másokról.

A közönyben, a gyűlöletben, a szeretetlenségben az embernek nincs hazája, mert lelkének idegenek ezek az élmények.