Marlo Morgan

amerikai író
1937. szeptember 29. —

Szerző figyelése

Marlo Morgan könyvei

Nemétől függetlenül minden gyerek a tehetségek sokaságával születik. Az embereknek sok csodálatos dologhoz van tehetségük, de ritkán élünk annyi ideig, hogy mindet kibontakoztassuk. Valamennyiünkben ott él az énekes, a táncos, a művész, a gyógyító, a tanító, a vezető, a bohóc, a mesélő és így tovább. Lehet, hogy nem hisszük el, lehet, hogy egy része nem érdekel bennünket, de az nem csökkenti a tehetséget. Mindössze arról van szó, hogy nem ismerjük el vagy nem tiszteljük önmagunknak azt a részét.

Csak légy becsületes önmagaddal. Ismerd fel, mit érzel a dolgokkal kapcsolatban. Figyeld meg magadat. Nincsen semmi kivetnivaló a kínos érzésekben, csak ne tagadd és ne titkold el őket. Így tanuljuk meg, hogy az emberek mások, és a maga módján mindenkinek igaza lehet. Ha nem vagy képes tiszteletben tartani önnön érzéseidet, nem tarthatod tiszteletben másokét sem. A világmindenség törvényének értelmében senki sem hatolhat be az elmédbe, és nem olvashat benne, ha te nem engeded. Ez a nyíltság művészete.

A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig.

Ajándék az, ha olyat adsz, amit akar valaki, nem olyat, amiről te gondolod úgy, hogy adnod kell, vagy amit kötelezőnek érzel. Az az ajándék, amit akar valaki, te pedig képes vagy adni. (...) De nemcsak ennyi. A te élményed befejeződik az adással, a másik ember élménye viszont az elfogadással kezdődik. Ha bárminemű érzelmi kapcsolatban állsz azzal, amit adtál, ha feltételhez kötöd, akkor az nem igazi ajándék. Az ajándék azé, aki kapja, és ő azt teheti vele, amit akar.

Az ember csupán vékony szál az élet szövedékében. Bármit igazít rajta, magának teszi.

Az ember csak akkor ismeri fel mások jó vagy rossz tulajdonságait, ha maga is ugyanolyan erényekkel vagy gyengeségekkel rendelkezik.

Csak az állja ki a próbát, aki rááll, hogy kipróbálja.

Üres kézzel születünk,
Üres kézzel távozunk.
A valódi életet
üres kézzel éltem át.

A világ minden emberének közös nyelve: az érzés.

A testi gyógyítás csak akkor ér valamit, ha az ember örök, néha megsebzett, vérző, fájó lelkének ápolásával párosul.

Meg kell szabadulnom a tárgyakhoz és bizonyos hiedelmekhez való ragaszkodásomtól, ez fontos lépés a lét értelme felé vezető emberi fejlődésemben.

Nincsenek szeszélyes véletlenek, balszerencsés események, balesetek. Csupán olyan jelenségek tűnnek titokzatosnak és megmagyarázhatatlannak, amelyeket a halandó ember eddig félreértett vagy nem tudott megfejteni.

A táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni.

A hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.

Azért kell őszintének lenni és önmagamat szeretni, hogy másokat is elfogadhassak és szerethessek.