Márai Sándor

Márai Sándor idézetei az érzelmekről

(34 idézet)

1900. április 11. — 1989. február 21.
magyar író

Figyelés

Könyvek

A gyönyör fáj
Kéjes a bánat
Erős sodrával
Örökre árad
Ha elhord messze
Visszahoz egyszer
Mély folyóteste
Úgyse ereszt el.

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.

Soha nem szerettem ezt az embert, de most ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom reá úgy igazán, szívből, ahogy illik haragudni az ellenségre... Ez szíven ütött, mintha valami értékeset elvesztettem volna... Tudod, van egy pillanat, két ember között, amikor már nem érdemes haragudni. Ez nagy szomorúság.

Nem kell azt mondani, hogy szeretlek, nem kell az ágyban feküdni, hogy viszonyunk legyen valakivel, nem kell hozzá fiatalnak lenni, s nem baj, ha az ember öreg... Sokféle bók lehetséges emberek között, sokféle viszony.

Értelmük sem tudja eligazítani azt, amiben a szívükkel nem tudnak megegyezni.

Ő tudta ezt, szavak nélkül is, s titokban, egészen belülről én is tudtam, hozzávaló szavak nélkül, mert akkor még nem voltak az élet tüneményeihez szavaim. Később érkeznek az igazi szavak, de rettenetesen kell fizetni értük.

Két ember, egy férfi és egy nő között végül mindig olyan szánalmasan egyforma a "miért" és a "hogyan"... Megvetnivalóan egyszerű képlet ez. Mindig azért és úgy, mert éppen lehetett és megtörtént, ennyi az igazság. Nem érdemes firtatni a részleteket a végén.

Hiába minden óvatosság, tapintat, az érzelmek áttörik az együttélés formáit, egy napon fekete és fehér bárányokra szakad szét a nyáj, s a pásztor tehetetlenül érzi, hogy a fehérek közelebb állanak szívéhez.

Jóság és tapasztalás, gyakorlat és szánalom eszközök csak, melyekkel szívünket időnként fegyelmezni tudjuk; de a szándék alján, mely lépteinket igazítja, él egy hatalmasabb parancs is, melynek igéző erejét nem lehet büntetlenül ingerelni.

Van egyfajta férfi, akinek nem lehet boldogságot adni? (...) Van egyfajta férfi, akinek minden erénye, csábja, vonzereje annyi, hogy hiányzik a boldogsághoz való érzéke, tökéletesen süket a boldogság iránt, s mint ahogy a süketek nem hallják az édes zenét, úgy nem tud ő a boldogság édességéről?

Mi volt ebben a nőben olyan mulatságosan, olyan megvesztegetően és lefegyverzően jelentéktelen, hogy rögtön oda kellett figyelni, az érdekes, szép, hangos és rikító nők között? Valami volt benne, valami szótlan és sugárzó. Az ember reánézett, s egyszerre megértette, hogy eddig didergett, de most már elég odaülni e nő mellé, s akkor majd nem fázik többé. Igaz, nem perzsel majd különösebb forróság sem környezetében; ez a nő nem lángol. De melegít, mint egy régi cserépkályha, mely tél elején egyszer illatos fahasábok lángjától langyosodott át, s aztán csendesen parázslik tavaszig. Ezért melléje ültem, különösebb remények vagy igények nélkül; s melegedtem.

Ne féljen boldognak lenni. (...) Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen.

Majdnem minden közhely lesz, amit a szívünk erejével kell megismerni s aztán szavakkal elmondani.

A fiatal nő elment mellettem a hóesésben, és reám mosolygott. A mosolyt köszönettel fogadtam, elvittem magammal, s egy ideig vigyáztam reá, hogy el ne olvadjon. Havas mosoly volt és lassan olvadt. A végén mindössze valami kevés nedvesség maradt belőle a lélekben; apró tócsa, nem nagyobb, mint egy könnycsepp.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ