Márai Sándor

Márai Sándor

1900. április 11. — 1989. február 21.
magyar író

Figyelés

Könyvek

Az írónak nem az a dolga, hogy a tüdejére és a szívére vigyázzon, az írónak az a dolga, hogy lelkére és szellemére vigyázzon, s a kávéház az a sajátos, a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges, de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör, ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései, a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen; tüdejük és szívük elkopik ugyan a nikotintól és a feketétől, de szellemük kivirul, s ez a fontosabb. (...) Kávéház nélkül nincs irodalom. Petőfi úr nem síelni járt, hanem a "Pilvax"-ba, s Vörösmarty úr nem a strandra járt, hanem az "Arany Ökör"-höz. Óriási különbségek ezek, kérem. (...) Az irodalom legyen hűséges önmagához, törvényeihez, légköréhez, ételeihez, italaihoz, életmódjához, s mindahhoz, ami kell hozzá, hogy az embernek néha eszébe jusson valami, ami másnak még nem jutott eszébe, s aztán tökéletes művészi formában ki is tudja fejezni azt.

Az emberek a politikára panaszkodtak, az adóprésre, öreg feleségük rigolyáit panaszolták, vagy a hivatalfőnök zsörtölődő önkényével magyarázták boldogtalanságukat. De a valóságban a legtöbb emberi baleset igazi oka az volt, hogy gyávák voltak érzéseikhez, és túlbecsülték azokat.

Az emberi szívek alján a várakozás és a reménykedés lappangott, mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöllői erdőben, s akármilyen nyájas és fegyelmezett volt az emberi külvilág, soha nem lehetett tudni, miféle várakozás rejtőzik sűrűjében.

A jóság, az olyan valami, mint egy nagy ásványvíz, minden ellen jó. A publikum már hallott róla. Vannak világcikkek, amik időnként feledésbe mennek. Ilyenkor jön a reklám, ami felrázza a publikum érdeklődését. "Ön rosszul alszik? Gondok kínozzák? Ön sápadt, rendetlenül emészt, fogyasztja életerejét? A mentség közel van önhöz: szedje a világszerte elismert, bevált, milliók által eredményesen szedett kitűnő életelixírt, a Jóságot. Kapható eredeti csomagolásban minden nagyobb felekezetnél, továbbá jobb könyvkereskedésekben és a forrásnál."

Nem lehetett megbánni semmit, amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember.

A gyönyör fáj
Kéjes a bánat
Erős sodrával
Örökre árad
Ha elhord messze
Visszahoz egyszer
Mély folyóteste
Úgyse ereszt el.

Az égen akkor fönn megállt a hold,
csak ennyi volt:
Fejem fejedre lassan ráhajolt.

Milyen nehéz elszakadni emberektől! Azt hisszük, szabadok vagyunk, s mikor szabadulni akarunk, megtudjuk, hogy mozdulni sem tudunk. Valaki felelőtlenül mosolyog egyszer, s rögtön beleguzsalyodik egy ember barátságába. Ő nem tudja, mi ez a barátság. Barátokat másként képzeld el; könnyű és derűs sétálást értett a barátságon, felelőtlen rokonszenvet, mely nem kötelez semmire. Az ember együtt jár, kicseréli gondolatait... S most először gondolt arra, hogy súlyos és bonthatatlan kapocs is lehet emberek között, melyet csak sérülések árán lehet elszakítani.

Férfiak számára nincs segítség, nem érted? Férfiak vagyunk, egyedül kell élni, mindenért pontosan és igazságosan fizetni kell, hallgatni kell, el kell viselni a magányt, jellemünket, az élet férfitörvényét.

A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.

Minden részletet ismerni kell, mert nem tudhatjuk, melyik fontos, mikor világít egy szó a dolgok mögé.

Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.

Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ