Márai Sándor

Márai Sándor

magyar író
1900. április 11. — 1989. február 21.

Szerző figyelése

Márai Sándor könyvei

Férfiak számára nincs segítség, nem érted? Férfiak vagyunk, egyedül kell élni, mindenért pontosan és igazságosan fizetni kell, hallgatni kell, el kell viselni a magányt, jellemünket, az élet férfitörvényét.

A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.

Minden részletet ismerni kell, mert nem tudhatjuk, melyik fontos, mikor világít egy szó a dolgok mögé.

Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.

A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.

Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.

Nagy költő nem tévedhet. Ösztönére hallgat, s úgy ír, úgy él és úgy hal meg, ahogy illik.

Barátok voltunk, tehát nem pajtások, nem komázó suhancok, nem bajtársak. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért.

Úgy tanítottak, hogy minden veszély ellen van fegyver. S a leghatalmasabb a jog és a lelkiismeret.

De mi a szó? Néha tovább él az időben, mint a kő.

Nem szeretek érzésekről beszélni. Úgy tapasztaltam, amit kimond az ember, rögtön meg is változik kissé.

Talán észrevétlenül elkölti az ember azt az isteni kincset, melyet végzete valamikor rábízott.

Ha az ember realizál egy álmot, kézenfekvő, hogy hamar ócskavas lesz belőle.

Soha nem szerettem ezt az embert, de most ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom reá úgy igazán, szívből, ahogy illik haragudni az ellenségre... Ez szíven ütött, mintha valami értékeset elvesztettem volna... Tudod, van egy pillanat, két ember között, amikor már nem érdemes haragudni. Ez nagy szomorúság.

Isten lenézi a babonás vakhitet.

3
Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ