Márai Sándor

Márai Sándor

magyar író
1900. április 11. — 1989. február 21.

Szerző figyelése

Márai Sándor könyvei

A franciák szerint igazi fantáziája annak van csak, aki látni tudja a valóságot. Ez a képesség ritka. Az emberek azt hiszik, a fantázia egyértelmű valamilyen soha nem létezett tünemény megálmodásával. De a soha nem létezett tüneményeknek nincs kezük, sem lábuk, olyanok, mint a griffek, s aminek nincs köze a valósághoz, az unalmas és gyermekes. Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt.

A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! (...) Ajándék ez, csodálatos ajándék.

Szemérem csak ott van, ahol vágy van és bűntudat.

Minden titkos emberi kapcsolat - barátság, szerelem s azok a különös kötöttségek, mikor ellenfelek találkoznak és szegődnek el, életre-halálra! - ezzel a varázsos megérintettséggel kezdődik; az álomszerű érzékeléssel, amely igazán olyan, mintha az álomban a valóságot érzékelné az ember: tömegben, idegenek között egyszerre megérint egy szempár, egy hang, s mintha elszédülnél, mintha a jelent egyszer már megélted volna, mintha előre tudnád mindazt, ami történni fog, a szavakat és mozdulatokat is; s mindez a legkomolyabb, végzetes valóság; s ugyanakkor álomszerű.

Timárra gondolok, szeretettel gondolok reá. Valami meleg barátsággal, jó érzéssel. Ő volt az első ember, akihez én bizalommal voltam. Egy napon meglátott, szemtelenül megszólított, s mintha történt volna valami velem. Arra kell gondolnom, hogy ez a legnagyobb, a legritkább dolog, ami egy emberrel történhet: hogy így, minden ok nélkül, bizalmat érez valaki iránt. Az ember él, egyik ember a másik mellett. Mint a vakok.

Valakit szeretni kell - ez talán túl erős. (...) Elég, hogy valakit találjunk, aki rokonszenves, s egyszerre értelmesebbnek érezzük a napokat.

Gyakran esik meg, hogy egy kapcsolat, amelyet a szerelem kovácsol, átalakul barátsággá, ritkábban, hogy hosszú barátságból felvillan a szerelem szikrája.

Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért.

A rágalom sajátsága, hogy önmagában valósággá tud változni, akkor is, ha nincs semmiféle valóságos alapja.

A "Gyönyörde", a fasor, melynek lombjai alatt Vörösmarty beszélyének hősei, a "füredi szívhalászok" sétáltak a választott hölgy után, a Kisfaludy Színház romjai, Jókai és Blaháné léptének nyoma az erdőben: ez a legtisztább magyar biedermeier.
De a táj is szelíd, mintha a betegek, akik e fák alatt, e forrásnál, e világoskék égbolt alatt keresnek gyógyulást beteg szívüknek, megszelídítették volna a természetet. A táj hozzászelídült a betegekhez; kissé sápadt és nemesen ernyedt, mint mindenki, aki megismerte már a halál első könnyű, udvarias érintését. Nyájas táj, hívogató. Ezt mondja: ne siess. Pihenj. Hallod a fák zúgását? Valamit üzennek. Az ember megáll, hallgatja a zúgást, s egyszerre megérti, hogy kár volt sietni.

Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?... Erre kereken azt felelem, hogy nem. De megvigasztalhatom, hogy az érzéseket, néha, szerencsés esetekben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani.

Az igaz szavaknak van valamilyen alakító és tisztító erejük.

Az érzelmek nem a lélekben zajlanak le. Más pályájuk van. De áthaladnak a lelken is, mint az áradás az árterületen.

Sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani.