Magna Cum Laude

1999-ben alakult magyar zenekar

Előadó figyelése

Ha mások előtt majd egy életre megtagadsz,
ha már nem én leszek, kiért megszakadsz,
lehajtott fejjel már nem ismersz meg, mellettem
elhaladsz, nekem akkor is a barátom maradsz.

Hogy miért ülök itt egyedül,
nagyon elgondolkodtató.
Minél jobban vigyázunk valakire,
annál inkább elhagyható.

Csak egy gesztenye voltam,
ki lehullott eléd.
Hiába mondtam, ne végy fel,
tövist szúrok beléd.

Minden elhalkul, ha egyszer eltűnünk.
Semmivé lesz, amit gyűjtögettünk.
Pedig hányszor összekaptunk miatta,
Látod, semmi se múlt volna rajta.

Olyan virág a szerelem,
Letépni nem tudod,
Szakadék szélén terem.
Most már elmondhatod, hogy
Olyan virág a szerelem,
Ami egy illatot
Mindig itt felejt,
Akkor is, ha örökre elhagyott.

Voltam szolgád és királyod.
Voltam kóród és virágod.
Voltam fényed a semmiben, katéter a szívedben.
Voltam álmod, voltam átkod, ellenséged és barátod.
A halálod az életed, mondd, mid nem voltam még neked?

Túl szűkös volt már kettőnknek ez a talpalatnyi föld.
Amit építettünk, egy perc alatt kártyavárként összedőlt,
És belőlünk az idő lassan minden érzelmet kiölt.

Olyankor szeress, mikor rám senki se vár,
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár.
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink,
Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint.

De ha nem lennének ők,
Ezek az átkozott nők,
Üresnek látszanánk,
Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek,
Bizony belőlünk a lélek
Elillan, majd ha itt hagytok,
Ezért köszönjük, hogy vagytok.

Néha kevés egy élet,
Néha elég egy perc
Ahhoz, hogy meghódítsd
Azt, akit majd a sírig ölelsz.

Ha nem marad más utánam,
Csak partra vetett hordalék,
Kertembe gyűljetek, és ott szórjátok szét,
Hogy növesszen egy fát, újabb életeken át,
S majd engem éreztek, mikor ontja illatát.

Guruljunk le patakparti víztükröt lesve,
A kis fahídon menjünk át halakat keresve!
Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz,
Ahogy hullnak a virágszirmok: szeretsz vagy nem szeretsz?

Színezd újra, színezd újra!
Az életed, ha megfakulna,
s ha az égbolt beborulna,
ne menekülj, csak színezd újra!

Hát evezz a part felé még párat,
Ha a világ fordít neked hátat,
És ha utad egyszer a végéhez ér,
Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.