Magna Cum Laude

1999-ben alakult magyar zenekar

Előadó figyelése

Olyan virág a szerelem,
Letépni nem tudod,
Szakadék szélén terem.
Most már elmondhatod, hogy
Olyan virág a szerelem,
Ami egy illatot
Mindig itt felejt,
Akkor is, ha örökre elhagyott.

Voltam szolgád és királyod.
Voltam kóród és virágod.
Voltam fényed a semmiben, katéter a szívedben.
Voltam álmod, voltam átkod, ellenséged és barátod.
A halálod az életed, mondd, mid nem voltam még neked?

Túl szűkös volt már kettőnknek ez a talpalatnyi föld.
Amit építettünk, egy perc alatt kártyavárként összedőlt,
És belőlünk az idő lassan minden érzelmet kiölt.

Olyankor szeress, mikor rám senki se vár,
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár.
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink,
Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint.

De ha nem lennének ők,
Ezek az átkozott nők,
Üresnek látszanánk,
Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek,
Bizony belőlünk a lélek
Elillan, majd ha itt hagytok,
Ezért köszönjük, hogy vagytok.

Néha kevés egy élet,
Néha elég egy perc
Ahhoz, hogy meghódítsd
Azt, akit majd a sírig ölelsz.

Ha nem marad más utánam,
Csak partra vetett hordalék,
Kertembe gyűljetek, és ott szórjátok szét,
Hogy növesszen egy fát, újabb életeken át,
S majd engem éreztek, mikor ontja illatát.

Guruljunk le patakparti víztükröt lesve,
A kis fahídon menjünk át halakat keresve!
Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz,
Ahogy hullnak a virágszirmok: szeretsz vagy nem szeretsz?

Színezd újra, színezd újra!
Az életed, ha megfakulna,
s ha az égbolt beborulna,
ne menekülj, csak színezd újra!

Hát evezz a part felé még párat,
Ha a világ fordít neked hátat,
És ha utad egyszer a végéhez ér,
Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.