L. Ritók Nóra

(6 idézet)

magyar művészetpedagógus

Figyelés

Furcsa érzés, hogy én, ateistaként próbálom meggyőzni a vallásosakat arról, hogy ellentmondásos, ha az egyház - miközben a szegényeken való segítés bibliai üzenetét vallja - az iskoláiból kizárja a szegény roma gyermeket. Milyen egyház az, ami büntetni a szegénységet?

A civil szférából érkező próbálkozásokat sosem tekintik elég szakmainak, nálunk a civil még mindig a "hozzá nem értő" fogalmával egyenlő az ezt tanult, szervezett állami intézményrendszer szemszögéből nézve.

A szegények megfosztódnak sok mindentől. A legrosszabb, hogy az élményektől is. Azoktól a mérföldkövektől, ünnepektől, amiben ők az ünnepeltek.

Ha egy képben kellene bemutatnom, milyen a mélyszegénység és a benne élő gyerek életesélyének viszonya, akkor úgy mondanám, olyan, mintha egy nagyon mély gödör alján állna a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, és a rendszer belógat egy létrát, amin kikapaszkodhatna. De a létra fogai hiányosak, néhol nem is az ő méretéhez igazodnak, no meg libeg, nem stabil, néha még jól be is lengetik, felülről, növelve a lepotyogás veszélyét. A létra túl magasan kezdődik, a gyerek alig éri el, és nincs, aki bakot tartana neki. Sőt, ha sikerülne is elkapnia a lépcsőfokot, sok kéz kapaszkodik a lábába, húzza vissza a közeg, ami már jó régóta a gödör mélyén él.

A szegénység legnagyobb bűne, hogy elveszi a vágyakozás képességét is a gyerekektől.

Az alapvető kérdés, amibe mindig újra és újra belebotlom, a "ki alkalmazkodjon a másikhoz" kérdése. Számomra egyértelmű a válasz: mindkettő. A többségi társadalom az elfogadást, a megértést, az esélyadást kell, hogy tanulja, a kisebbség pedig az önazonossága megtartása mellett a többségi együttélési szabályokhoz való alkalmazkodást.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ