Konrad Lorenz

A humort nem lehet eléggé komolyan venni.

Néhány százezer évvel ezelőtt csak állatok és növények voltak a világon, ember nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól működött, még jobban, mint az emberrel együtt. De a nagy veszély abban rejlik, hogy fajunk kipusztítja magát, és még sok más élőlényt is magával ránt, és ez már erkölcstelen!

Másik szívhez soha el nem érsz, ha nem szívedből indulsz magad is.

Egy hipotézist sosem cáfol meg egyetlen ellentmondó tény, hanem csak egy másik hipotézis, amelyhez több tény illeszthető.

A hipotézis alkotója hálás lehet mindenkinek, aki olyan új utat mutat neki, ahol hipotézise megdőlhet, mert az igazolás abból áll, hogy a hipotézis a cáfolattal szemben ellenállónak bizonyul.

A gyűlölet nem­csak vakká és süketté, hanem hihetetlenül ostobává is tesz.

A pubertáskor (...) feladata az, hogy a kultu­rális magatartásnormák egyébként kissé merev átörökítését némileg rugalmasabbá tegye; le kell dobnia merev "rákpáncélját", hogy nőni tudjon. Az öröklött kultúra szilárd szerkezetének újjáépíté­séért is a szabadság bizonyos fokú elvesztésével kell fizetni, mert a minden átépítéshez szükséges bontás és az újbóli felépítés között szükségszerűen egy támasz és védelem nélküli időszak van, mind a vedlő rák, mind a pubertáskorban levő ember esetében.

Az olyan magától értetődően rossznak tűnő magatartásnormáknál, mint egyes borneói és új-guineai törzsek fejvadászata, sem szabad arról elfelejtkezni, hogy hirtelen megszün­tetése milyen hatással járna a kultúrát összetartó társadalmi magatartásnormákra. Ugyanis minden kultúrát bizonyos fokig hasonló váz képez, és a kölcsönhatások bonyolult rendszerének megér­tése nélkül meglehetősen veszélyes bármely elemét önkényesen kiemelni.

Ha egy sejt mind­azokat a tulajdonságokat elveti, melyek egy bizonyos testszövet, például a felhám, a bélhám vagy a tejmirigyek részévé tehetnék, akkor szükségszerűen törzs- vagy egyedfejlődése korábbi szakaszá­nak megfelelő állapotba esik vissza, ami azt jelen­ti, hogy egysejtűként vagy embrionális sejtként kezd el viselkedni, és nekilát az osztódásnak, te­kintet nélkül a test egészére. Minél nagyobb fokú a visszaesés, annál inkább különbözik az újonnan képződő szövet a normálistól, és annál inkább rosszindulatú a daganat. (...) Amikor a környező szövetek maguk közé tartozónak tekintik, és elkez­dik táplálni, csak akkor kezdődik a daganat halá­los, áttételes növekedése. Ezt az analógiát továbbvezetve, az ember, aki­nek társadalmi magatartásnormái megrekednek az infantilizmus állapotában, szükségszerűen a társadalom parazitája lesz.

Az anyai szeretet, az önzetlen és bátor fellépés a családért vagy a közösségért ugyanolyan ösztö­nösen beprogramozott magatartásnormák, mint a zabálás vagy a párzás, mégis egyértelműen jobbnak és nemesebbnek tartjuk az előbbieket.

A civilizált emberiség saját maga által okozott gondjainak egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiesség követelményei ellentétben állnak az emberiség érdekeivel.

Ha minden, a törzsfejlődéssel beprogramozott tulaj­donság tanulás és nevelés által nem lenne befolyásolható, az ember csupán saját ösztönei fele­lősség nélküli játéka lenne. (...) Egy lelkileg ép ember és egy pszi­chopata (...) nem külön­böznek jobban egymástól, mint egy kompenzált és egy dekompenzált szívbajjal élő ember.

Az, hogy a kellemetlenségeket egyre kevésbé va­gyunk hajlandóak eltűrni, az emberi életnek a természet által elrendelt csúcsait és mélységeit mesterségesen elegyengetett síksággá változtatja, a nagyszabású hullámhegyekből és völgyekből alig észlelhető fodrozódást, a fényből és árnyék­ból unalmas szürkeséget, egyszóval: halálos unalmat teremt.

Miután egyre inkább uralma alá vonta környe­zetét, a mai ember szükségszerűen megváltoztatja öröm-bosszúság háztartásának egyensúlyát, a bosszúságot kiváltó ingerekkel szemben egyre in­kább túlérzékenységet mutat, míg az örömmel szemben fásultságot, ami nemkívánatos követ­kezményekhez vezethet.

Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes haj­sza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés.