Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc

magyar költő
1790. augusztus 8. — 1838. augusztus 24.

Szerző figyelése

Kölcsey Ferenc könyvei

Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.

Akármerre veted e temérdek mindenségben tekinteteidet, mindenfelől egy végetlenül bölcs, nagy és jó, de egyszersmind megfoghatatlan lény jelenségei sugárzanak feléd. A legmesszebb s legközelebb, legnagyobb és legparányibb alakban, egyenként és egyetemleg, lehetetlen célra sietést és célra jutást, származatban és enyészetben örök fenntartási rendszert nem látnod.

Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlan áll; de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik; mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját célait érje el. Ez gonosz, amaz együgyű; s reájok támaszkodván, mindenikben kárt vallhatsz.

Reggel vagy este,
Szélben vagy csenddel,
Eljön magától
Sorsod mit rendel:
Miként nyár és tél.

23

Nincs keservesebb, mint fájdalmat szavakba önteni akkor, midőn a tett hatalmunkban nem áll.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! - mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.

E szóban - haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált.

A bölcsesség legnagyobb mestere az élet; azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok s tapasztalások által gyűjtött kincseket a maradék számára könyveikbe letették.

Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen.

Feledni csak az tud, akinek szívében feledésre szükség nincs: a boldog. Ki gyötrelemmel teljes keblet bír, azt az emlékezet borzasztó hűséggel kíséri.

Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!

Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

Ismerd magadat és magad által az embereket; ez ismeret nélkül tudományod holt tudomány. (...) Magunknak magunkról számod adni, már ez is felette nehéz és hosszú figyelem s gyakorlat következése: másokról pedig ítéletet hozhatni, nemcsak felette nehéz, de felette bizonytalan.

A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (...) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak. (...) Háláért tenni jót, uzsorástól is kitelik. Mert ki tettéért valamit kíván, nem csuda, ha annak mértékét is meghatározza, s tettére tetszés szerint tesz kamatot. Az ily tevő, legtöbbször csak hálátlant csinál, s később bűnösnek hiszi maga iránt az emberiséget, s annak gyűlölésére szívét teljes joggal véli felhatalmazottnak.