Kertész Imre

Kertész Imre

(48 idézet)

1929. november 9. — 2016. március 31.
író és műfordító

Figyelés

Könyvek

Az intelem komolyságában, ha első hallomásra meg is lep tán, mégse kétkedj.

Az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség.

Mindig meg akartam halni, s mindig írtam helyette egy könyvet.

Régi szokásainkat új helyekre is mindig magunkkal visszük.

Nincs kínosabb, nincs elkedvetlenítőbb dolog, mint nap nap után követni, nap nap után számba venni, mennyi pusztult el belőlünk ismét.

Van egy területe természetünknek (...), az ember mindenkori s eltulajdoníthatatlan birtoka. Igaz tény: képzeletünk még a rabságban is szabad marad.

A barátság is csak véges dolog, úgy látszik, aminek az élet törvénye szab határt.

A várakozás nem kedvez az örömnek.

Ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet.

Élj úgy, mint akinek minden lépését áldás kíséri. Élhetsz úgy is, mint aki elátkozott. De akkor átkozott leszel. Viszont: hogy élhettél és munkálkodhattál, történjék bármi is, mindenképpen áldás volt; s azért volt áldás, mert elátkozott mivoltodban is képes voltál észrevenni az élet nagy esélyeit.

Nem szeretjük, hogy élünk. Nem örülünk neki.
Holott nagy kiváltság lehet az élet, ha végül halállal kell megfizetnünk érte.

Megverjük magunkat a mások iránti vaksággal. Az emberi sors, pontosabban az emberiben megnyilatkozó isteni sorsa: várni, amíg elmúlik a magunk vagy a mások vaksága, amíg a szemek kitárulnak, a szívek befogadnak. Generációk múlnak, évszázadok telnek ebben az örökös várakozásban; és soha nem lesz vége, sosem érkezik el a pillanat, amikor mindenki mindent és mindenkit felismert.

Az erkölcsi magány mindenképp az egyik legfigyelemreméltóbb probléma. Egyedül lenni a vélemények harsogása, a közvélemény nyomása ellenében - különös, de e tekintetben az ember úgy viselkedik, akár a biztos búvóhelyet kereső állat.

Az emberek végül is rákényszerülnek, hogy korruptak legyenek, de az emiatti elkerülhetetlen önmegvetésükért egyszer mindig bosszút állnak - valaki máson.

Úgy látszik, az embernek szüksége van arra a képzetre, hogy amíg ő él, a világmindenségben valahol egy trónus ragyog fölötte, és az adminisztráció szakadatlanul működik - lehetőleg az ő lelki üdve érdekében.

2
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ