József Attila

József Attila szomorú idézetei

(11 idézet)

1905. április 11. — 1937. december 3.
magyar költő

Figyelés

Könyvek

Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél - így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.

Könnycsepp -, egy hangya ivott belőle,
eltűnődve nézi benne arcát
és mostan nem tud dolgozni tőle.

S hiába bánkódsz,
az igazak lehelte felhő
nem segít a te könnyeiden -
az én szememmel kell kisírnod mindent,
hogy érted el ne pusztuljon szivem!

Egy hangvilla két ága vagyunk
S mégis, ha egymásra nézünk,
Néha rekedten száll föl a szomorúság.

Nehéz a szivem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a múlt meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkűletek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék, -
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!

S nem fog borulni le rám senki se sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ