Jókai Mór

Jókai Mór

magyar regényíró
1825. február 18. — 1904. május 5.

Szerző figyelése

Jókai Mór könyvei

Akik apró érzékenykedésnél könnyen tudnak sírni, azok valami nagy fájdalomnál nem tudnak mást, csak hallgatni és bámulni.

Szegény embernek nagy munka száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység másik milliomot szerezni. - Hiába, a pénz is a társaságot szereti.

S miért akarjátok az emberi lelket az állati párával egyenlővé tenni? Nem lobog-e előttetek a lángész világa? Költészetben, képzőművészetben, építészetben? Nem hirdetik-e a dicsőséges monumentumok, hogy Isten szövetkezett az emberi lélekkel azoknak alkotásánál? Miért akarjátok az emberi léleknek halhatatlanságba vetett hitét leszállítani a hernyók és pillangók átalakulási ösztönére?

S a nép, melynek apraja-nagyja dolgozik, dolgozik szükségből, dolgozik mulatságból, mely megszokja a munkát, mint élvezetet, s nem mint sanyarú izzadást, az a nép megnemesül.

A megijedt ember mindig a rosszabbat hiszi.

A vadmadár kiszabadult a kalickájából. Hová repül a vadmadár, ha a szabad levegőt érzi szárnyai alatt? Jut-e eszébe, milyen fényes volt kalickája, milyen nyájasan hízelgett gazdája, milyen gazdagon táplálták, mint védve volt a hideg ellen, üldözők ellen, milyen szépen tanították énekelni? A vadmadár csak arra gondol, hogy elrepüljön. Künn meglehet, hogy széttépik, megfagy, talán nem is tudja már, hogyan lehet élelmét a földből kikeresni, de mégis elrepül. Bokrot keres. Párját keresi.

Ma olyan voltál, mint egy "kisisten", holnap olyan leszesz, mint egy "kiskutya".

A gazdagság nagy csábító, s a szegénység nagy kerítő.

Tény ugyan, hogy nincsen ember, aki a saját képét ne szeretné látni a tükörből. Csempésszünk a legkomolyabb szónok elé, mikor legjobban fel van lelkesülve, egy tükröt, s tapasztalni fogjuk, hogy az egy perc múlva nem lát többé semmit, mint saját magát a tükörben; annak beszél, annak gesztikulál. Hanem egy nagyítótükörben meglátni az embernek magát, az valami rettenetes látvány. A saját fejét akkorának, mint egy hordó, arcvonásait egy mesebeli óriás számára kitágítva, s az ijesztő szörnyetegben mégis önmagára ismerni. Ez kellemetlen ismeretség.

Az imádott alak, kit el nem bírt érni ébren, azt kényszeríti megjelenni álmában, és úgy jelenni meg, ahogy neki tetszik. Az álom a leggonoszabb kerítő.

Az álom az a tündéri tükör, amelyben az ember olyannak látja magát, amilyen volna, ha saját vérére bízták volna, hogy alkossa meg magát.

Keblemre tűzlek ismét drága jelvény,
Szivemnek rég alvó szerelmese.
Ki a nagy éjben úgy tüntél elém föl,
Miként egy álom, mint tündérmese.
Virrad. Felébredénk. Im ujra látlak:
Jobb égnek három szinű csillaga!
Szivem dobogva lejt alattad ismét,
S büszkébb reád, miként volt valaha.
- Üdvözöllek nemzetiszín csillag!

Feláldozni vagyont, nyugalmat, feláldozni magát az életet, mind csekélység ahhoz képest, ami a szerelem feláldozása.

A kedély s a munkakedv az örök fiatalság biztosítása.

Pénzen lehet venni érzékámítást, álmatag csalódásokat, élvezetek fanyar utánzatát, hideglelős gyomor hamis étvágyát; de nem fiatal erőt, akinek gyönyör a tett.