Jókai Mór

Jókai Mór

magyar regényíró
1825. február 18. — 1904. május 5.

Szerző figyelése

Jókai Mór könyvei

S a nép, melynek apraja-nagyja dolgozik, dolgozik szükségből, dolgozik mulatságból, mely megszokja a munkát, mint élvezetet, s nem mint sanyarú izzadást, az a nép megnemesül.

A megijedt ember mindig a rosszabbat hiszi.

A vadmadár kiszabadult a kalickájából. Hová repül a vadmadár, ha a szabad levegőt érzi szárnyai alatt? Jut-e eszébe, milyen fényes volt kalickája, milyen nyájasan hízelgett gazdája, milyen gazdagon táplálták, mint védve volt a hideg ellen, üldözők ellen, milyen szépen tanították énekelni? A vadmadár csak arra gondol, hogy elrepüljön. Künn meglehet, hogy széttépik, megfagy, talán nem is tudja már, hogyan lehet élelmét a földből kikeresni, de mégis elrepül. Bokrot keres. Párját keresi.

Ma olyan voltál, mint egy "kisisten", holnap olyan leszesz, mint egy "kiskutya".

A gazdagság nagy csábító, s a szegénység nagy kerítő.

Tény ugyan, hogy nincsen ember, aki a saját képét ne szeretné látni a tükörből. Csempésszünk a legkomolyabb szónok elé, mikor legjobban fel van lelkesülve, egy tükröt, s tapasztalni fogjuk, hogy az egy perc múlva nem lát többé semmit, mint saját magát a tükörben; annak beszél, annak gesztikulál. Hanem egy nagyítótükörben meglátni az embernek magát, az valami rettenetes látvány. A saját fejét akkorának, mint egy hordó, arcvonásait egy mesebeli óriás számára kitágítva, s az ijesztő szörnyetegben mégis önmagára ismerni. Ez kellemetlen ismeretség.

Az imádott alak, kit el nem bírt érni ébren, azt kényszeríti megjelenni álmában, és úgy jelenni meg, ahogy neki tetszik. Az álom a leggonoszabb kerítő.

Az álom az a tündéri tükör, amelyben az ember olyannak látja magát, amilyen volna, ha saját vérére bízták volna, hogy alkossa meg magát.

Keblemre tűzlek ismét drága jelvény,
Szivemnek rég alvó szerelmese.
Ki a nagy éjben úgy tüntél elém föl,
Miként egy álom, mint tündérmese.
Virrad. Felébredénk. Im ujra látlak:
Jobb égnek három szinű csillaga!
Szivem dobogva lejt alattad ismét,
S büszkébb reád, miként volt valaha.
- Üdvözöllek nemzetiszín csillag!

Feláldozni vagyont, nyugalmat, feláldozni magát az életet, mind csekélység ahhoz képest, ami a szerelem feláldozása.

A kedély s a munkakedv az örök fiatalság biztosítása.

Pénzen lehet venni érzékámítást, álmatag csalódásokat, élvezetek fanyar utánzatát, hideglelős gyomor hamis étvágyát; de nem fiatal erőt, akinek gyönyör a tett.

Ti nem is tudhatjátok, hogy mi a szerelem! Az ifjú szerelme tigris; de az öreg ember szerelme boa constrictor!

A székelynek most is az a gúnyneve, hogy "góbé". Kivált, ha valami olyan dolgot kér, amit már más minden ember megkapott; csak még ő nem. Akkor "góbé". Vagy ha igazsága van, és azt erőlteti: akkor "góbé". Vagy ha éppen olyan okos dolgot ejt ki, amire más nem jött rá, akkor éppen: "góbé".

Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.