|  | |
S nem fog borulni le rám senki se sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba. |
| | |
| |
|
|
|
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt! |
| | |
| |
Le vagyok győzve (győzelem ha van),
de nincs, akinek megadjam magam. |
| | |
| |
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét. |
| | |
| |
Előtte sívár halom mered,
Két szemében a szíve remeg. |
| | |
| |
Mindig találkozol bolond szememmel,
A kapzsi koldus új nyomort szerez:
Szegényház óvná olcsó irgalomtul,
Mégis kiáll az útra s újra koldul. |
| | |
| |
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem. |
| | |
| |
Én szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok. |
| | |
| |
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott. |
| | |
| |
Csak te tartasz foglyul engem
S csak a szívem csupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! - úgy édesebb. |
| | |
| |
Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs. |
| | |
| |
Az érc-oroszlán üstökét csóválva
riadtan reng a halál-színpadon.
A Halál lesi, tárt karokkal várja,
hogy Úr legyen a sápadt arcokon. |
| | |
| |
| A nemzet közös ihlet. |
| | |
| |
Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,
vagyok mint a hideg, világos és nehéz. |
| | |
| |
Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent. |
| | |
| |
Szerző figyelése
Kedvenc
Szomorúság
