Isaac Asimov

Isaac Asimov

(72 idézet)

1920. január 2. — 1992. április 6.
orosz származású amerikai író és biokémikus

Figyelés

Könyvek

A legtöbben nem aggályoskodnak, ha másokat kell befeketíteniük. Az emberek hamar lealjasodnak, ha nem kell aljasnak érezni magukat.

Reggel, napvilágnál a legiszonyúbb félelmek is összezsugorodnak, szétfoszlanak.

Ha mindenkit megölnénk, akit utálunk, egyhamar elnéptelenedne a világ!

Senki nem lehet biztos magában. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját ördögével. És szerencsés ember, akiben van bátorság ehhez a küzdelemhez.

Ha a tanítványom jobb nálam, akkor nyilván jobb tanára volt, mint a többinek. Növendékeim minden eredménye rám vet jó fényt.

Egy magas beosztású vezetőtől (...) mégsem lehet elvárni, hogy minden gesztusa őszinte emberi érzéseket tükrözzön. Biztosra kell mennie, ezért olajozott mechanizmusokat fejleszt ki magában, és ha a pillanat úgy kívánja, bármikor arcára képes csalni egy mosolyt, függetlenül attól, valóban mosolyoghatnékja van-e.

Könnyű rábeszélni magunkat arra az álláspontra, amely kiszolgálja önzésünket és elfogultságunkat, de őszintén tisztességesnek tartja.

Az átlagember számára az ókorban (de most is!) az ég és mindaz, ami rajta van, alárendelt fontosságú (kivéve talán a Napot). A Föld az, ami számít, és csakis a Föld. És a Földön csak az emberiség számít. És az emberek között csak az én hazám, az én városom, az én törzsem, az én családom, én magam számítok. Az átlagember geocentrikus, antropocentrikus, etnocentrikus és egocentrikus.

Nem lehetünk emberek fogódzók nélkül. Mindannyiunknak megvan, és meg is kell, hogy legyen a kódja. Ha olyasvalakivel hoz össze a sors, aki elszántan titkolja a nevét, valamilyen leírással utalunk rá, teszem azt: "az a vörös hajú, bibircsókos pacák". Végül lerövidítjük "Bibircsókosra". Az idő és az egymás utáni nemzedékek aztán átalakíthatják "Birtsókká" vagy hasonlóvá, és ki tudja, talán még arisztokratikus névnek is számít. Más szóval, igenis kódolva vagyunk. Legfeljebb annak az alig maroknyi embernek lehetünk "személyek", akik nap nap után érintkeznek velünk. Mindenki más csak a kódunkat ismeri. A kérdés tehát nem az, hogy legyen-e kódunk, hanem hogy egyértelmű legyen-e a kód.

Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha.

A tudomány szisztematikus módszer a világ összefüggéseit leíró általánosítások megalkotására és vizsgálatára. Tisztán intellektuális játékként is létezhet, amely sem jó, sem rossz hatást nem gyakorol az emberek gyakorlati életére; az ókori Görögországban többé-kevésbé így volt. A technika viszont a tudományos eredmények felhasználása a mindennapi élet céljaira, és ez a felhasználás lehet bölcs vagy esztelen, hasznos vagy káros. Azok, akik a technikai döntésekért felelősek, igen gyakran nem tudósok, és keveset tudnak a tudományról, de hajlandóak kiszolgálni az alantas emberi mohóságot a közvetlen, rövid távú előnyökért - és a közvetlen haszonért.

A tévéműsor, akármilyen kitűnő is, sohasem nyújthat annyi örömöt, nem lehet olyan érdekfeszítő, nem tölthet be olyan fontos szerepet a képzelet világában, mint a könyv. A tévéhez nem kell más, csak az üres fej, és báván ülhetünk, míg el nem telünk a hang és a látvány áradatával, mely nem kíván semmit képzelőerőnktől. Ha mások is nézik, ők is pontosan ugyanúgy eltelnek - és pontosan ugyanazokkal a harsány képekkel. A könyv viszont megköveteli az olvasó közreműködését. Ragaszkodik hozzá, hogy az olvasó kivegye részét a folyamatból. Ennek során olyan kölcsönhatást tesz lehetővé, amelyet maga az olvasó alakít ki, önnön személyére szabottan - olyan kölcsönhatást, amely a lehető legjobban illik alkatához és gondolkozásmódjához.

A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.

Nem lehet mindent személyesen ellenőrizni; nem lehet biztosítani, hogy mindent személyesen megértsünk tulajdon agyunkkal. Sok mindent vakon el kell hinnünk pusztán azért, mert nem tehetünk mást; és néha bizonyos szólamokat annyiszor ismételgetünk, hogy kétségbevonhatatlanná válnak.

Az evolúció konzervatív folyamat, amely általában igyekszik megtartani mindent, ami megtartható, és inkább módosítja, semhogy lemondjon róla.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ