IdőKedvenc Héléne Berrfrancia származású zsidó nő, aki naplójáról vált híressé |
Azt gondolom, az elfogulatlanságnál nincs nagyobb fokú tökéletesség, amelyre az emberiség vágyakozhat.
Azt mondják, a háborúban elesettek hősök. Ugyan miféle célért halnak meg? Hiszen a másik oldalon állókról is ezt hirdetik, ők is ugyanazokért az elvekért halnak meg. Istenem, pedig micsoda érték minden egyes élet!
Nem félek a haláltól, mert úgy érzem, ha majd valóban előtte állok, már nem fogok gondolkodni.
Minél jobban kötődünk valakihez, aki függ tőlünk, mert szeretjük, vagy egyszerűen csak ismerjük, annál erősebb a fájdalom és a szenvedés.
Krisztus szavaiból csak olyan lelkiismereti szabályokat olvastam ki, amelyeket magam is ösztönösen követni próbálok.
Háborúval nem bosszulhatjuk meg a szenvedéseinket, mert az erőszak erőszakot szül, és az embereket lehúzza saját gonoszságuk és elvakultságuk. Milyen jó is lenne, ha megértethetnénk a gonoszokkal, hogy rosszat csinálnak, ha elfogulatlan és teljes képet adhatnánk nekik! Ez lenne az emberiség igazi diadala!
Hogyan gyógyíthatnánk meg az emberiséget másképpen, mint hogy felmutatjuk előtte a világ minden romlottságát; hogyan tisztíthatnánk meg másképp a világot, mint hogy megértetjük vele, micsoda aljasságokra képes? Minden a megértésen múlik.
Még fiatal vagyok, annyira igazságtalan, hogy belezavarjon bármi is az én tiszta és világos életembe! Nem akarok tapasztalt lenni, nem akarok elfásulni, elhasználódni, megöregedni. Ki ment meg engem?