Guy de Maupassant

A szájak találkozása a legtökéletesebb, legistenibb érzés, mely az embernek megadatott, a boldogság utolsó, végső határa. Csók közben, csakis a csók közben érezzük úgy néha, hogy megvalósul a lehetetlen, amit kergetünk, egyesül a két lélek, összeforr a két alélt szív.

Tudod-e, min nyugszik igazán a hatalmunk? A csókon, egyedül a csókon. Ha kellőképp tudjuk odanyújtani és átengedni az ajkunkat, akár királynő is lehet belőlünk. Pedig a csók nem több, mint előszó. De bűbájos előszó, sokkal érdekesebb, mint akár maga a mű.

A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.

Annak a regényírónak, aki az élet pontos képét akarja elénk vetíteni (...) célja nem az, hogy történetet beszéljen el, hogy szórakoztasson vagy meghasson, hanem az, hogy rákényszerítsen bennünket a gondolkodásra, az események mély és rejtett jelentőségének megértésére.

Ha van valakiben eredetiség, mindenekelőtt azt kell kibontania, ha nincs, akkor valamiképpen meg kell szereznie. A tehetség: sok-sok türelem.

A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt.

Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk.