Guy de Maupassant

Guy de Maupassant

francia író
1850. augusztus 5. — 1893. július 7.

Szerző figyelése

Guy de Maupassant könyvei

A férfi, aki napfénynél normálisan szeret, holdfénynél őrjöngően imád.

Tudom, hogy a szerelem magának afféle étvágy, nekem viszont valamiképpen (...) a lelkek közössége volna, ami nagyon más, mint amit a férfiak elképzelnek.

Az élet egy magaslat. Amíg fölfelé kapaszkodik az ember, a csúcsot nézi és boldog, de amikor fölér és letekint, egyszer csak meglátja a lejtőt. (...) Fölfelé hosszú az út, lefelé viszont nagyon is rövid.

Távolból sokat gondolunk azokra, akiket szeretünk, de már megszoktuk, hogy nem láthatjuk őket mindig, és ha újra találkozunk, szeretetünkbe valamiféle tartózkodás keveredik, míg csak a közös élet ismét össze nem forraszt velük.

Most először vette észre, hogy két ember sohasem tud egymás lelkéig eljutni, gondolataik legmélyére; hogy egymás mellett járnak, néha egymásba fonódnak, de nem válnak eggyé; hogy erkölcsi lénye mindenkinek magányos marad egész életében.

Milyen gyorsan elszáll az álmodozások kora, az élet egyetlen boldog korszaka! Akiben megvan az az isteni adottság, hogy mihelyt magára marad, belévesszen ábrándjaiba, az sohase magányos, sohase szomorú, sohase mogorva vagy levert.

Látja... az élet nem olyan jó... de nem is olyan rossz, amilyennek hisszük.

Érzelmeinkben vannak titkok, amiket a józan ész semmiképpen nem fejthet meg.

El tudsz képzelni siralmasabb perceket, mint amikor besötétedik idegen helyen? Csak megyünk, megyünk előre (...) mintha álmodnánk. Belenézünk arcokba, melyeket még soha nem láttunk, és nem is látjuk őket többé soha. (...) Szívünk összeszorul, lábunk már botladozik, a lélek fél. Csak megyünk, mintha menekülnénk.

Az ember sose ismeri meg azokat, akiket őrülten imádna.

Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való.

Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.

Egy törvényes csók sosem ér fel egy lopott csókkal.

283

Milyen emberfölötti gyönyör is áradhat el szíveken, mikor az ajkak először találják meg egymást, mikor a négy kar ölelkezése egyetlen lénnyé forraszt össze, egyetlen királyian boldog lénnyé két egymásba őrült emberi lényt.

Szeressük a testi szerelmet, de ne nyugodtan, köznapian, rend és törvény szerint, hanem lángolón, nekivadulva, zabolátlanul! Kutassunk utána, ahogy az arany és a gyémánt után kutatnak, mert értékesebb ezeknél, lévén felbecsülhetetlen és mulandó! Üldözzük szüntelenül, haljunk meg érte és általa.