Gárdonyi Géza

Gárdonyi Géza

magyar író és költő
1863. augusztus 3. — 1922. október 30.

Szerző figyelése

Gárdonyi Géza könyvei

A mindenség.
Olyan ez, mint a titkos-írású levél. Aki nem ismeri a kulcsát, azt mondja:
- Micsoda betűzavar! Micsoda értelmetlenség!
A mindenség titkos írásának ez a szó a kulcsa:
- Isten.

A természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait. S mégis ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá. A tudomány bányászai ezek: sötétben indultak, apró lámpásokkal, s íme lassankint a világosság bányájában találják magukat. Minden csákányütésre új fény ragyog elő.

Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.

Az én hitem értelmi hit, nem fantázia.

2

Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyűjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk. Gyűjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniuk, s még azután is gyűjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyűjtünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy gyűjtsünk. És gyűjtünk, gyűjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyűjtés, a pénzszaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról.

Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért.

Minden adósság rablánc a nyakadon - a nyakadon, lábadon. Ha nem szorít is, nyom.
Csak egy adósság az, amely nem köt, hanem ha kötött voltál is, megszabadít, amely nem nyom, hanem fölemel - ha a gonosznak gonosz tettét hagyod megfizetetlen.

Egy buborék, mely száz évig élhet.
Ez volna az emberi élet?

Ha bizonyosak lehetnénk január 1-jén arról, hogy december 31-én meghalunk...
Milyen más lenne a gondolkodásunk, munkánk, magunk viselete!
Mennyi sok izgalmat ismernénk haszontalannak!
Mennyi sok emberre néznénk több szeretettel!
Milyen hálásak lennénk csak egy szép napos időért! Egy jó vacokért! Egy tányér ételért!
Milyen érdeklődés nélkül olvasnánk a politikát, börzét és nyílt téri nyilatkozatokat!
Milyen érdeklődés nélkül néznénk sok nyargalást, tülekedést, kiskalapácsot és nagykalapácsot, irigy nyálat és dühtajtékot, furkósbotot, rendjelet, rózsaszín levelet és selyem nyakkendőket. Pénzolvasást és telekkönyvi táblázásokat. S tovább is így.

Nekünk magyaroknak nem csekély hibánk az, hogy rohanvást szoktunk utazni. A futó ember pedig nem lát semmit, nem hall semmit, nem érez semmit. Csak az álló ember, a nyugodtlelkű és nyugodtszemű, az az öterejű fölfogó, aki az öt érzék képességeivel a tudásának birtokába szedi az utazásban eléje forduló kincseket.

Más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi utitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.

Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajjon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni?

Az embernek szabad akarata nincsen. (...) Az ember csak labda. Ismeretlen erők játszanak mivelünk. Arra forgunk, amerre azok akarják!

Némely felfogás, mintha vasból volna verve, hajlíthatatlan.

Az ész dolgai, azok mind hidegek, s akármilyen okosságok is, mind csak nyugtalanság, elégedetlenség. Csak az a mienk, ami a szívünké!