Beszédünk csak zaj.
Közlendőink csók-némák:
lényegük szótlan.
Annyira tetszel,
hogy nem tudlak szeretni:
rossz, nem én vagy.
Meg tudod állni,
ne cuppantsd el a puszit:
akkor tovább tart!
A pillanat
fellobban és kialszik.
De akkorra már örökre beégett
valami Megnevezhetetlen
mintái közé.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhoz szorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő.
Figyelmeztetlek:
szavatosságom lejárt.
Vigyázva használj.
Az ember komédiája:
Mindhalálig élni tanul.
Romló szememben
egyre szebbnek tűnnek a
romlandó dolgok.
Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj.
Boldog tenyerem
mellkupolácskáidnak
hű negatívja.
Egy-egy téglát mind
adtatok a romhoz, mely
csakis az enyém.
Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.
Voltam mámoros
Mozart-dallam-koromban.
Bach-józan vagyok.
Hozzám tartozol
- nekem: nem.
Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.