Feldmár András

Feldmár András

magyar pszichológus
1940 —

Szerző figyelése

Feldmár András könyvei

Szerintem semmilyen érv nem szól amellett, hogy az ember az értelmét vagy az eszét használja ahelyett, hogy az érzelmeit használná. Úgy gondolom, hogy ha egy ember hülyén gondolkodik, az hülye az érzelmeiben is. Néha pedig az érzelem sokkal mélyebb intelligenciától származik, mint az értelem.

A traumát gyakran nemcsak az okozza, ami történt, hanem az, hogy soha nem lehetett beszélni róla. Titokban kellett tartani, még gondolkodni sem lehetett róla, ezért nem lehetett megemészteni. Szerintem oda kell figyelni, amikor jön egy nagyon erős energia, ami nem tartozik a jelen pillanathoz. Nem lehet csak legyinteni rá, hogy ezzel nem foglalkozom, mert olyan erős, hogy az ember kész elfelejteni, hogy ez tulajdonképpen csak emlék. Egy olyan emlék, amit nem tudott megemészteni. Akkor találni kell egy emberi társaságot, egy olyan valakit, aki szeretettel tud a karjaiban tartani, amíg te megemészted azt, ami már évtizedek óta megülte a gyomrodat, és bántotta a lelkedet.

Az én szempontomból csak az a fontos, hogy én hogyan érzem magam a másik társaságában. Ha bánt engem, miért vesztegessek időt arra, hogy miért bánt? Nem akarom, hogy bántson, és kész. Nem akarom, hogy bárkit is bántson. Engem nem érdekel, miért teszi.
Ha meg akarod érteni az okát, odaragasztod magad a helyzetbe, felelősséget vállalsz valakiért, aki nem a te felelősséged. Ahelyett, hogy keresnél magadnak valaki mást, aki már úgy viselkedik, ahogy te szeretnéd, ahogy neked is jó. Akiről nem kell gondoskodni, hanem esetleg gondoskodik rólad. Rövid az élet. Ha valaki bánt engem, akkor miért próbáljam megváltoztatni?

Gondolj bele! Ha van valami dolgom veled, és célirányosan elintézem az ügyet, aztán meg otthagylak, akkor úgy fogod érezni, hogy nem különösebben foglalkozom veled. Ám ha a dolgunk végeztével is veled maradok, csak úgy elvagyok a társaságodban, akkor valószínűleg úgy érzékeled, kifejezetten kedvellek.

Egyetlen dolog, ami megválthat minket, az a szeretet. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, a szeretet vírusának afféle járványszerű sokszorozására van szükség. Ha a szeretetből nem lesz járvány, akkor beledöglünk. Mert ami megöl minket, az a hatalom. Azért nem lehet beszélgetni, mert senki nem akarja, hogy az igazság meggyőzze őt. És akkor ahelyett, hogy addig beszélgessünk, amíg a valóság meg nem mutatja magát mindkettőnknek, ami túl sokáig tart - ehelyett hogy ha nekem van hatalmam, akkor nem kell veled beszélgetnem, akkor csak azt mondom, hogy ez van, és ha nem egyezel bele, akkor megbüntetlek, akkor menj a francba.

Szerintem senki sem normális. Kívülről soha nem lehet tudni, miért csinál valaki valamit. Két ember csinálhatja pontosan ugyanazt, és lehet az egyik helyes, a másik meg nem. Az egyetlen irányadó az lehet, hogy az ember megkérdezi magától, hogy amit tesz, azt tényleg szeretetből csinálja-e, vagy félelemből. Amit az ember félelemből tesz, az hasztalan. Amit az ember szeretetből tesz, az hasznos.

Szerintem a normális ember - aki a közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült - állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben, az az őrült.

Amikor picik voltunk, mindannyiunkat hipnotizáltak a szüleink. Ez alól senki sem kivétel. Nem lehet egy gyereket bevezetni a társadalomba és az anyanyelvbe hipnózis nélkül.

Mindannyian művészek vagyunk. Van a valóság, és arra rávetítjük a képzeletünket.

Nagyon veszélyes a valóságot keresni. Ezt már a Bibliában is leírták: aki meglátja az Istent, meghal. Isten rettenetes. Istent csak közvetve lehet érezni, közvetlenül kivágja a biztosítékot.

A valóság annyira komplex, annyi rétege, annyi részlete van, hogy minden pillanata, amit én valóságnak hiszek, csak árnyéka, vetülete, transzformációja annak, amit szerintem reménytelen valaha is pontosan megismernem.

Az élet nem betegség. Nem diagnózisra és kezelésre van szükségem, hanem arra, hogy képes legyek figyelni az életre. Arra, hogy megértsem, miért gondolom és miért teszem inkább ezt, mint azt, mi fontos és mi nem, mit jelent valami és mennyit ér. Ezt az odafigyelést régen filozófiának hívták, és ez a terápia is, egyszerű figyelem. De ma a terápiában túl kevés a filozófia, és a filozófiában túl kevés a terápia.

Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk.

A másik dolog, amit tudunk tenni egymásért, az, ha bátorítjuk egymást. Lélegzetelállító rájönni arra, hogy mennyire az ellenkezőjét kapjuk a családban, mennyire az ellenkezőjét kapjuk a társadalomban. Nem bátorítjuk egymást. Angolul a bátorság courage. A cour jelentése: szív. Tehát a bátorítás, bátorság valami a szívvel, és nem az aggyal kapcsolatos. Nem az agyhoz kell beszélni, hanem a szívhez, és a bátorítás az egyik szívből a másik szívbe megy. Akinek nincs szíve, aki önmaga sem bátor, az nem tud bátorítani.

Ha mélyen belegondolok, nincs olyan cselekedet, aminek csak jó következményei lennének. És nincs olyan rossz, amiből csak rossz ered. Cselekedeteinkkel úgy sietünk a jövőbe, mint egy motorcsónak a vízen, mögöttünk a hullámok jobbra is, balra is kiterjednek. Ha csak jobbra akarunk hullámot, balra nem, akkor meg kell torpannunk, képtelenek leszünk bármit is cselekedni.

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ