 | IdőKedvenc Feldmár András |
Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok.
A jó kapcsolat kritériuma, hogy velem szabadabb a másik, mint ha egyedül lenne, nem kell a szabadsággal fizetni a kapcsolatért.
Törekedjünk arra, hogy másokkal és önmagunkkal is szeretettel bánjunk. Vegyük egymást és önmagunkat is komolyan. Figyeljünk oda a másikra. Ne bántsuk egymást. Ennél fontosabb, szerintem, nincs.
Én nem tudnék csak úgy akárkit szeretni. Nem vagyok egy szent. De ha akarnék is valakit szeretni, annak a másiknak jó tanítómesteremnek kell lennie, hogy én megtanulhassam, hogyan szeressem éppen őt.
Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.
Ha én meg akarok házasodni, és a nő hozzám akar jönni, akkor neki is meg kell halnia olyanként, amilyen volt, és nekem is meg kell halnom olyanként, amilyen én voltam. És újra kell születnünk. (...) Van az "én", a "te" és megszületik a "mi" . (...) Ha én is alárendelem magam a "mi"-nek, és ő is alárendeli magát a "mi"-nek, akkor lehet jó a házasság. Ha én alárendelem magam neki, vagy ő alárendeli magát nekem, akkor megette a fene az egészet.
Én nem tartozom semmivel annak, aki engem szeret. A szeretetnek nincs ára, azt nem kell visszaadni, azt tovább kell adni.
A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket, és elbújok a mögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem.
Nem kell szeretni. Az nem akarat kérdése. Az egy olyan csoda. Ha azt érzem, hogy valakit szeretek, akkor az egy csoda. És ezt észre kell venni. Nem azt mondom, hogy szeressétek egymást, hanem akkor, amikor úgy éreztek, ismerjétek azt fel. De nem kell! Van olyan ember, akivel ez a csoda soha nem történik meg az életében.
Szerintem rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat.
A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.
Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.
Azt hiszem, az a legnagyobb hipnózis (...), hogy az ész és az értelem fontosabb, mint az érzelem.
Ha az embernek van egy ideálja, akkor történhet vele bármilyen dolog, ő elsétál mellettük. Észre sem veszi az ilyen kegyeket, mert van egy eszméje, van egy elképzelése arról, hogy neki mi kell, és ki ő, és közben elveszíti azt, amije éppen van, mert valami másért küszködik.