Feldmár András

Feldmár András

magyar pszichológus
1940 —

Szerző figyelése

Feldmár András könyvei

Aki bántja magát, az lehetetlenné teszi azoknak az életét akik szeretnék szeretni őt. Ha lassan ölöm magam, akkor átkozott az, aki szereti a gyilkost bennem, de az is átkozott, aki cserben hagy. Tehát gúzsba kötök mindenkit, aki közelembe kerül.

Lehet, hogy azért maradtok együtt, mert egyikőtök sem tudna találni egy másik embert a világon, akivel ilyen édesen tudnátok kínozni egymást. Ha mindketten mazochisták vagytok, akkor ez egy remek helyzet.

Ha azt mondom valakinek, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és ő őszintén megvizsgálja az életét, de azt találja, hogy rosszabb lett, mióta vele vagyok, akkor én nem szeretem őt. Függetlenül attól, hogy mit mondok. Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem a szeretőben.

Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat.

Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.

A félelem leszűkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytűnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.

A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.

Aki megszületik, arra van ítélve, hogy szabad. Egy ember nem lehet nem szabad, de akkora a felelősség megölelni és észben tartani a szabadságunkat, hogy úgy csinálunk, mintha nem lennénk szabadok. Menekülünk a szabadságunktól.

Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, hogy merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.

A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.

Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.

Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.

Túl nagy a zaj, túl sok a vágy, ami körülvesz minket. Ahol éppen vagyunk, akivel élünk, a család, a munkahely, elárasztanak minket idegen vágyakkal. Az egész olyan, mint egy trójai ló, amivel nem kívánt vágyakat csempésznek az életünkbe. Nagyon nehéz dolog ez, hiszen a szeretőd, a gyereked, a férjed vágya gyakran erősebb, fontosabb, mint a tied.

Néha azt gondolom a szeretetről, hogy az 0 vagy 1, tehát nem lehet egy kicsit szeretni vagy nem lehet rosszul szeretni: vagy szeret, vagy nem.

Aki nem dolgozik, az az életnek a felét nem tudja élvezni.