Feldmár András

Feldmár András

1940 —
magyar pszichológus

Figyelés

Könyvek

Ha valamitek fáj, akkor beszűkül a tudatotok, nem tudtok másra odafigyelni. Az ember narcisztikus lesz, mert semmi másra nem tud figyelni, csak a saját fájdalmára.

Nem csak a körülményeinkre rezonálunk, nem csak arra, amit átélünk, hanem egymásra is. Ezért van az, hogy az ember tudatállapota megváltozik akkor, amikor bizonyos emberrel van.

A kapcsolat mindig csoda kell hogy legyen. Nem szokás. Miért? Mert ha az ember függeni kezd a szeretőjétől való összhangtól, és függőségi állapotba kerül, akkor ez a belső egyetértés veszélyezteti a belső igazságot.

Csoda, amikor sokan együtt vagyunk, és senki nem bánt senkit. Mert egyikünk sem ülhetne itt, egyikünk sem lélegezhetne, élhetne, hogyha számtalan ember nem gyilkolt volna, nem halt volna meg azért, hogy mi itt lehessünk.

Azért vagyunk itt, mert a mi őseink győztek. Mindig a győztesek élnek. Ha az őseink vesztettek volna, akkor mi nem ülhetnénk itt. Tehát, nem szabad finnyásnak lenni, az emberek vérengző állatok. Ezért óriási csoda, amikor nem bántjuk egymást.

Nincsenek ők és mi, nincs olyan, hogy mi jók vagyunk, ők meg rosszak. Mindannyiunkban bennünk van a gonosz. És bennünk van a jó is.

Mi, akik szeretjük az életet, és mindent megtennénk azért, hogy megvédjük a gyerekeink, szeretteink életét, csupán életfüggők vagyunk. Abban a pillanatban, amikor fel tudnánk adni a függőségünket, szabadok lennénk. És máris belép a képbe a félelem.

Nagyon irgalmas univerzumban élünk. A Nap mindenkire süt, akármilyen rossz ember, akármilyen őrült is. A Nap nem válogat, mindenkire süt, nem kell semmit sem csinálni érte. Még a semmittevőkre is süt. Még azokra is, akik nem "érdemlik meg". Hát nem gyönyörű?

Nem mindennek van értelme, gyökere a valóságban, amit ki tudunk mondani. Beszélhetnék egyszarvúakról is, pedig nem is léteznek.

Senki nem érdemel meg semmit és senkit, de én inkább úgy mondom: az egész "megérdemel" fogalom nem létezik. Mert a valóság az, hogy akarok valamit, és megszerzem vagy megkapom; vagy: akarok valamit, és nem tudom megszerezni. Akarom és van, akarom, de nincs. Megérdemelni? Ilyen nincs.

Nagyon sokáig nem voltam, és egyszerre itt vagyok. Tegnap megérkeztem, ma itt vagyok, holnap elmegyek - ez az élet.

Az egyetlen biztos dolog a világon az, hogy mindegyikünk meg fog halni. Hogy mikor? Azt nem tudjuk. Hát akkor hogyan éljünk? Ezért a félelem, és nem könnyű megszabadulni tőle.

Az életünk negatív, pozitív vagy semleges élmények sora. Ha túl sok mínuszom van, egyszerre csak elkezdem elvárni, valahogy belém idegződik, hogy a következő is biztosan negatív élmény lesz. Persze, ez nem így van, mert minden pillanat más pillanat, de az organizmus mégis elkezdi elvárni, hogy ami megtörtént, az újra jön.

Arra tanítjuk a gyerekeinket is, hogy aludjanak. Ezért azok, akik felébrednek, egyedül vannak. Ha mindenki alszik, és én felébredek, elég nagy a motivációm, hogy megint elaludjak, mert akkor nem érzem annyira egyedül magam.

Aki valamit kreál, felépít, teremt, azért tudja megtenni, mert nem szégyelli magát. Aki szégyelli magát, nem mer teremteni. Hát akkor mit tehet? Rombol. Szerintem a rombolás a szégyenből ered.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ