Dzsiiza

(28 idézet)

1989. november 13. —
eredeti nevén Horváth Géza, magyar hiphop énekes

Figyelés

Nem hallom a hangod, nem látom az arcod,
Hiába mennék utánad, nem nyílnak az ajtók.
Minden olyan szürke, hiába a sok lány,
Egyik sem olyan igazán, amilyen te voltál.

Ne hazudj magadnak! Mindig mondjad ki, amit érzel!
Felesleges mosolyogni akkor, ha belül vérzel.

Soha ne engedd meg senkinek, hogy visszahúzzon,
Mindig egyenesen előre haladj az úton,
Ha visszanézel, mosolyogni fogsz az egészen,
És azon kapod magad, hogy az álmaidat elérted.

Sok az olyan ember, ki mosolyog a szemedbe,
A hátad mögött meg a föld alá eltemetne.
Sok embernek azért annyira nagy a szája,
Mert nem tudja feldolgozni azt, hogy jobb vagy nála.

Mindig azt csináld, amit a szíved mond!
Hogyha sok a gond, azért van, hogy megoldd,
és érezd azt, hogy fáj;
az út végén majd vár a remény.

Az idő majd begyógyít minden sebet,
Megbocsátunk, de nem tűnnek el a hegek.

Tudom azt, hogy neked néha fáj,
Tudom azt, hogy valahol vársz még rám,
Tudom azt, hogy nem mondtam mindent el,
De nem veszíthetlek el.

Emlékszem az első csókra veled,
Átöleltél, lehunytad szemed,
A miénk volt az egész világ,
De azt se tudom, hogy hol vagy már.

Már az elején tudtam, hogy te más vagy,
Te vagy az a nő, aki nekem nem az átlag,
Te vagy az a lány, akit óvok és védek,
Mert mindig beléd estem, mikor megláttalak téged,
És úgy éreztem, nem állhat már közénk soha senki,
Az utunk végén az égbe is együtt fogunk menni,
Együtt öregszünk meg, én a tied, te az enyém,
Olyan lesz az életünk, akár egy szép szerelmes regény.

Még a világon se voltam én, már akkor jóban voltam veled,
Hónapokon keresztül nem engedtem el a kezed,
Már akkor óvtál és megvédtél a bajtól,
Te voltál az (első) hős, aki csak miattam harcol,
Teltek a hetek, lassan elindultam járni,
Te boldog voltál, mikor meghallottál kiabálni,
Mikor az első szó elhagyta a számat,
A karjaid jelentették a pihe-puha ágyat.

Te vagy az, aki szavak nélkül megért,
Soha nem engedem el az anyukám kezét,
Jöhet bárki, én bármitől megvédelek,
Mindennél jobban féltelek.

Mosolyogtál, ha büszke voltál rám,
Mosolyogtál, ha megláttál az utcán,
Mindig ott voltál mellettem,
Rendet raktál a fejemben.

Tudom, hogy sok mindenen mentünk át,
Nem egy haver voltál, hanem barát,
Hogyha visszagondolok, néha fáj,
Hogy kamu volt, amiket mondtál.

Amikor felkelsz vagy amikor elalszol,
Mindig te leszel nekem a leggyönyörűbb asszony.

Te vagy a szél, ami simogatja az arcom,
Te vagy az, aki felmos, ha lent vagyok a padlón,
Te vagy a fény az én életemben,
Én elmegyek veled a végtelembe.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ