David Mitchell

angol író
1969. január 12. —

Szerző figyelése

David Mitchell könyvei

"Reggel új életet kezdek." A sors szereti aláaknázni ezt a négy szót.

Akárki találta ki a bölcsességet, hogy a pénz nem boldogít, annak bizonyosan több volt belőle az egészségesnél.

Ó, fiatalnak lenni nem könnyű, mer` minden, ami zavar és fáj, életedbe` először zavar és fáj.

Utolsó leheleteddel érted majd meg, hogy az életed nem ért többet a határtalan óceán egyetlen cseppjénél! Ámde mi az óceán, ha nem cseppek sokasága?

Egy félig olvasott könyv olyan, akár egy befejezetlen szerelmi kaland.

Maga az érzékelés nem annyira készen kapott tény, mint inkább tégláról téglára saját kezűleg felhúzott építmény, amely folyamatos karbantartást igényel.

Az elmélet és a konyhakövön kibontakozó gyakorlat között gyakran áthidalhatatlan szakadék tátong.

Minden egyes autista az állapot sajátos változatát mutatja - az autizmus ebből a szempontból inkább az íriszmintázatra, mint a kanyaróra hasonlít -, és minél formabontóbb egy gyermek terápiája, annál kevésbé valószínű, hogy segít egy másikon.

A könyvekkel nem igazán lehet elmenekülni, de megakadályozhatják, hogy az ember elméje véresre vakarja magát.

A "megbánás" szabadon választott, ám tévesnek bizonyuló cselekvést implikál; az én történetemben a szabad akarat nem jutott szerephez.

A lelkek úgy vándorolnak át a időn, mint a felhők a égen, namost, útja során a felhő alakja, színeárnya vagy nagysága megváltozik, de azér` felhő marad, így van a lélekkel is.

Ha az ember fölfedi egy asszony testét, fölnyitja egyben bizalmának ládikóját is.

Édes Istenem, tudom, hogy nem voltam valami hasznos tagja a rajongótáborodnak, de esküszöm, ha ebből a csávából kihúzol, még templomba is elkezdek járni. Amikor ráérek.

Az írókat is felvettem a megbízhatatlanok listájára. Csak kitalálják a dolgokat.

Modelleket építünk, hogy megmagyarázzuk a természetet, de a modelljeink felpattannak a papírról, betörik a természet ajtaját, és elűzik eredeti lakóit.