David Herbert Richards Lawrence

A lány mélységesen szerette. És szerette volna megsimogatni. Mindig szerette volna átölelni, de csak addig, míg a fiú nem akarta őt.

Engedd meg magadnak, hogy szerelmes legyél. Ha nem így teszel, elpazarolod az életed.

- Tudom (...), sosem fogod megérteni! Nem hiszed el nekem, hogy képtelen vagyok rá... fizikailag képtelen vagyok, éppúgy, mint ha azt kívánnád tőlem, repüljek, mint a pacsirta...
- Mire vagy képtelen? (...)
- Szeretni téged.

Te sohasem akarsz szeretni... örökös, természetellenes sóvárgás van benned, hogy téged szeressenek. Sohasem vagy pozitív, mindig csak negatív. Csak elnyelsz, magadba szívsz, mintha telítődni akarnál szeretettel, mert valahol legbelül ez hiányzik belőled.

Jó is az, ha férfi van a közelben, már azért is, hogy legyen, akire ráförmed az ember.

Élni akarom az életem, hogy az éjszakáim ne sajnálkozással legyenek tele!

Én én vagyok, te te vagy, és a kettő közötti szakadékban ott van minden menny és pokol.

Tulajdonképpen az az igaz, hogy semmi sem volt közöttük; mindig ő képzelte valaminek a semmit.

Te vagy a hívás és én a válasz,
Te a vágy, én a beteljesülés,
Te az éjszaka, én a nappal,
Mi más még, így tökéletes.

Te annyira szeretsz engem, hogy legszívesebben zsebre gyűrnél, és én akkor megfulladok.

Ha van egy olyan férfi, akit szívvel-lélekkel szeretünk, akkor szinte mindenkivel könnyű szeretetteljesnek lenni.

Te mindig a nők könyörtelenségéről mesélsz. Csak azt kívánom, hogy megismerd, milyen könyörtelen tud lenni egy férfi a nyers erőszakosságával. Egyszerűen tudomásul sem veszi, hogy a nő a világon van.

Ha nem bírod, változtass rajta, ha meg nem lehet változtatni, meg kell alkudni.

Azt hiszem, ez az, ami feltétlenül kell az embernek (...), az érzelem, az igaz, őszinte lángja a másik révén... egyszer, ha csak egyetlenegyszer is, ha csak három hónapig tart, akkor is.

Kínszenvedés tudni, hogy elhagyja, de csaknem annyira kínszenvedés a közelsége is.