|
Kategóriák
|
|  | | | Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, hogy elvarázsolták. Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik, és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak. | | | | | | |
| | | A szeretet a gyermek, aki elkergeti a halált. | | | | | | | Kört alakítottunk és szorosan fogtuk egymást. Mélyen egymás szemébe néztünk. Forogni kezdtünk. A szívünk, a lélegzetünk egy ütemre mozgott. Forogtunk és forogtunk, míg a szellemszárnyak ki nem nyíltak Mina hátán és az enyémen, míg azt nem éreztük, hogy felemelkedünk, az üres levegőben forgunk és táncolunk. | | | | | | | Magamra emeltem a kicsit. Ívbe feszítette a hátát, mintha táncolni vagy repülni akarna. Kinyúlt és kicsi körmével megkarmolta az arcomat. Megfogta az ajkam, megérintette a nyelvem. Tejíze volt és sóíze és valami titokzatos, édes és savanyú íze. Nyöszörgött és gőgicsélt. Szorosan tartottam és sötét szeme egyenesen oda nézett, ahol az álmaim voltak, és mosolygott. | | | | | | | Megint benne voltak a drótok és csövek. Az üvegdoboz lecsukva. Nem mozgott. Fehérbe burkolva feküdt. Pihés volt a haja, egyenes szálú, sötét. Szerettem volna megérinteni, megérinteni a bőrét, érezni az ujjaimmal, milyen puha. A két kis keze szorosan ökölbe szorítva feküdt kétoldalt a feje mellett. Nem szóltunk semmit. Hallottam a saját lélegzetem, a szüleim szapora, ijedt lélegzetvételét mellettem. Hallottam, ahogy visszaszippantják a könnyeiket. Figyeltem. Erősen figyeltem, és a zajokon át egyszer csak meghallottam a kicsit, lélegzete finom, távoli sípolását, mintha másik világról jönne. Erősebben figyeltem, míg azt nem hittem, a szívverését hallom. Azt mondtam magamnak, ha elég erősen figyelem a légzését, vigyázok a szívdobbanásaira, nem hal meg. | | | | | | A kicsivel voltam. Ott bújtunk a feketerigó fészkében. Puha, meleg testét tollak borították. A feketerigó a háztetőn ült, szárnyait lebegtette, rikoltozott. MacNabola doktor és Halál doktor alattunk állt a kertben. Mellettünk egy asztalon kések, ollók és fűrészek. Halál doktor egy nagy fecskendőt tartott a markában.
- Hozd le! - kiabált. - Rendbe hozzuk! Jobb lesz, mint újkorában!
A kicsi sivalkodott és sivalkodott félelmében. Ott állt a fészek szélén, a szárnyait lebegtette, először próbált repülni. Láttam a szárnyán a nagy kopasz foltokat: még nem volt elég tolla, a szárnyai nem voltak elég erősek. Próbáltam utána nyúlni, de a karom kemény volt, merev, mint a kő. | | | | | |
|
Böngésző
Friss
Interaktív
Homokozó
Társoldalak
|
Szerző figyelése
Kedvenc
Irodalom