Csitáry-Hock Tamás

Csitáry-Hock Tamás

1965. március 1. —
író

Figyelés

Könyvek

Az ünnep nem egy nap. Az ajándék nem a fa alatt vár. Az igazi ajándék az Életben vár. És a karácsony maga az ajándék. Akit az Élettől kapunk. Nekem te vagy a karácsony.

Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán.

Várjuk a karácsonyt... minden évben. És minden évben meg is érkezik. Aztán elmúlik. De nem. Nem ezt a karácsonyt várjuk. Nem azt, ami minden évben megérkezik. Hanem egy másikat. Ami egyszer érkezik meg. És ami nem múlik többé. A karácsonyt, ami elhoz egy ajándékot. Mint az első karácsony. És várjuk életünk karácsonyát. Várjuk azt, akit ez a karácsony hoz. Az igazi Ajándékot. Akit megkaptam. Téged.

A kincs értékét a hiány határozza meg. A hiányban érzed, mit jelent neked. Mennyit jelent. Mennyit jelentesz. Nekem.
Mindent.

Minden karácsony újabb ajándék, újabb meglepetés. És mennyi karácsony volt már. Mennyi karácsonyom. És mennyi ajándék. De még soha ilyen csodálatos. Soha olyan kedves, drága, mint az, amit ma, ezen a karácsonyon kaptam. Egy ajándékot, amit soha nem feledek. Egy egyszerű, mégis gyönyörű ajándékot. Egy könnycseppet. Ami a szemed sarkából bújt elő.

Nem az számít, mennyi időt élek. Csak az, hogy mennyit élek boldogságban. Mert a boldogság nem az idő hosszától függ, nem lehet idővel mérni. A boldogságot veled mérem.

A világban (...) számtalan szépség van, amiket magamba gyűjthetek, s eggyé válva szépítik az életet. De hiába minden szépség, ha a legfontosabb hiányzik belőle. Mert akkor ízetlen, használhatatlan, élvezhetetlen az egész. Ha te hiányzol belőle.

Az igazi tükör nem csak a külsőségeidet mutatja. Hanem azt is, amit a szem nem lát. Ami rejtve van. Előtted is. Amit a tükör nélkül sosem látnál meg. És ez a fontos. Hogy itt állsz előttem. A legértékesebb tükör. És megmutatsz magamnak.

Lehetne szerelem... száz is, ezer is. Bármennyi. Lángoló, szép, kellemes, magával ragadó. Lehetne fájó, felkavaró, szenvedélyes vagy csendes. Lehetne bármilyen, lehetne bármennyi. Lehetne szerelem. De már nem lehet. Már nincs szerelem, nincs lángolás. Már te vagy. Csak te. A mindennél több, a mindennél szebb. A rendkívüli, az egyetlen, a felkavaró. A fájdalmas, a csodálatos, a kívánatos. A mélység és a magasság, a vihar és a csend, a pillanatnyi és az örök. A minden.

Cserélünk... néha könnyen, néha nehezebben, alkudozva, méregetve. Már egészen kicsi korunk óta. A játékainkat, kártyanaptárainkat, kisautóinkat, lemezeinket, bélyegeket, régi pénzeket... aztán lakást, autót, néha hazát. Mennyi mindent. Cserélünk. Ahogy én is tettem oly sokszor. És akár ma is. De van valami, amit soha, semmiért, semennyiért nem adnék, nem cserélnék. A veled töltött pillanatokat, perceket, órákat.

Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.

Az igazi Mikulás ilyen. Figyel, szeret, és ad. Pont úgy, mint te.

Akartalak... mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra. Szeretni.

Napban fürdik az arcod... fény és árnyék játéka rajta. Kecses fényjáték, mely a tavaszt hozza el szívembe is. A napsugarak simogatása bőrödön nyugalmat áraszt. Benned és bennem. A látvány elgondolkodtat, rabul ejt... van-e szebb ennél a világon? Ez egy olyan pillanat, amiért érdemes volt felkelni, érdemes élni. A mi pillanatunk.

Van egy kéz... ami szatyrokat cipel, fakanalat fog, mos, tereget, kertet rendez... tele van erővel. De ugyanaz a kéz melegséget áraszt, ha hátamhoz ér, simogat, átölel. Árad a melegség, átjár. Mert van ilyen kéz. A te kezed.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ