Charles Darwin

Charles Darwin

angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója
1809. február 12. — 1882. április 19.

Szerző figyelése

Charles Darwin könyvei

Nagy az ereje a félremagyarázásnak, de a tudományok története azt mutatja, szerencsére nem tartós.

Minden élőlény törekszik a mértani haladvány szerinti szaporodásra, és életének vagy az adott évnek egyik szakaszában, nemzedékenként vagy nagyobb időközönként, mindegyiküknek meg kell küzdenie a létéért, és nagy számban el kell pusztulnia. Ha belegondolunk ebbe a küzdelembe, azzal a hittel vigasztalhatjuk magunkat, hogy a természetben folyó háború nem folyamatos, nem kíséri félelem, a halál rendszerint azonnali, és hogy az életerősek, az egészségesek és az ügyesek maradnak életben és szaporodnak tovább.

Arra sem látok indokot, hogy a munkámban kifejtett nézetek miért sértenék bárkinek is a vallásos érzületét. Hogy az efféle benyomás milyen mulandó, elég arra emlékeztetni, hogy a valaha tett legnagyobb felfedezést, nevezetesen a gravitációs vonzástörvény felfedezését Leibniz még azzal támadta, hogy "aláaknázza a természetes vallást, és következésképpen a kinyilatkoztatott vallást is".

Ha nehezünkre esik is, de csodálnunk kell a méhkirálynő kegyetlen, ösztönös gyűlöletét, amellyel születésükkor elpusztítja a kis méhkirálynőket, a tulajdon lányait, vagy pedig a küzdelemben ő maga pusztul el. Nem vitás, hogy ez előnyös a közösség számára. Anyai szeretet vagy anyai gyűlölet, noha szerencsére utóbbi a ritkább - a természetes kiválasztás kérlelhetetlen elve szempontjából egyre megy.

Egy aranyszabályt követve valahányszor olyan új megfigyeléssel vagy gondolattal találkoztam, ami ellentmondott korábbi eredményeimnek, azonnal és pontosan feljegyeztem, mert tapasztalatból megtanultam, hogy az ilyen adatokat és gondolatokat sokkal hajlamosabb elfelejteni az ember, mint a számára kedvezőket.

Minél többet ismerünk meg a természet szilárd törvényeiből, annál hihetetlenebbekké válnak a csodák.

Az asszonyok világszerte tudatában vannak szépségük értékének, és amikor megvannak hozzá az eszközeik, sokkal nagyobb örömük telik önmaguk felékesítésében, mint a férfiaknak.

A természet arcát derűsen ragyogónak látjuk, és néha a táplálék túlzott bőségével találkozunk; de nem látjuk vagy elfelejtjük, hogy a körülöttünk gondtalanul csicsergő madarak főként rovarokon és magokon élnek, és így folyamatosan pusztítják az életet; vagy elfeledjük azt, hogy ezeket az énekeseket, meg az ő tojásaikat és fiókáikat milyen nagy mértékben pusztítják más madarak és ragadozók.

Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény (...) így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon.

Milyen kényelmes dolog a tudatlanságunkat ilyen kifejezések alá rejteni, hogy "a teremtés terve", "a terv egysége", és hasonlók, és azt hinni, hogy ezzel megmagyaráztunk valamit, holott csak megismételtük a tényt.

Érdekes dolog megállni egy kuszán benőtt part mellett, amelyet sokféle növény borít, madarak dalolnak a bokrokban, a levegőben rovarok röpködnek, és férgek másznak a nedves földben, és eltűnődni azon, hogy mindezeket a finom gonddal szerkesztett formákat, amelyek annyira különbözők, és amelyek oly bonyolult módon függnek egymástól, egytől egyig olyan törvények hozták létre, melyek ma is működnek körülöttünk.

Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki - és teszi ma is.

Ha mindenki egyforma lenne, megszűnne a szépség.

Minthogy a tavakat és a folyórendszereket szárazföldek gátja választja el egymástól, azt gondolhatnánk, hogy az édesvízi élőlények egy-egy vidéken belül nem terjednek el széles körben. És mivel számukra a tenger látszólag még ennél is nehezebben leküzdhető akadályt jelent, azt is hihetnénk, hogy ezek a lények nem jutottak el távoli vidékekre. Valójában épp fordított a helyzet.

A régi nézeteket valló természettudósok ragaszkodnak a biblikus felfogáshoz, a mózesi teremtés-monda tanához, s annak kronológiai alapján mind a világot, mind magát az emberiséget csak 5000-6000 esztendősnek tartják. Akad köztük olyan is, aki nemcsak a teremtés évét, de hónapját és napját is kiszámítja. Mások azt is tudni vélik, hogy az ősi patriarcháknak milyenek voltak a testi adottságaik, így pl. Henrion francia akadémikus kiszámította, hogy Ádám 27 méter, Ábrahám 9 méter, míg Mózes csak 3 méter magas volt - s ezt a francia akadémián erősen bizonygatta is.