Bozzay Margit

író, költő
1893. január 3. — 1942. március 17.

Szerző figyelése

Bozzay Margit könyvei

A házasság az ember legnagyobb erőpróbája, mert legnagyobb ellenségünk, saját magunk legyőzését követeli. Ne úgy menjetek hát a házasságba, mintha könnyű dolog várna rátok, hanem úgy, mint aki az élet legnagyobb feladatának, legnehezebb próbájának megoldására indul. Ehhez az első lépés: hogy ne önmagatokat szeressétek, hanem házastársatokat. Hogy olyan igazán, olyan önzetlenül szeressétek, mint ahogy az igazi anya szereti a gyermekét. Elfelejti önmagát, csak gyermeke jóvoltát, örömét, boldogságát tartva szeme előtt. Neki adva minden szépet és jót, és magának tartva minden terhet. Csak aki így szeret, szeret igazán és igazán boldog is csak az lehet, mert a boldogság nem a saját boldogságunkban van, hanem a társunk boldogságában.

Amíg az ember szerelmes, minden jó és minden szép, amit a másik csinál. Addig nem veszi észre a hibáit, fogyatékosságait. (...) Mikor aztán a szerelem lanyhul, kezdi a dolgokat észrevenni. Hogy sok minden nincs jól. Sok minden nincs úgy, ahogy kellene. Az ember először küzd ez ellen az érzés ellen, ha nem is meggyőződésből, legalábbis azért, hogy önmagát igazolja. Azután erősítgeti magában, hogy ő sem tökéletes, hogy neki is ezer fogyatékossága, hibája van. Néha el is alszik az ügy, de rendszerint felébred újra. Még erősebben. (...) És mert a szerelem közben még jobban hűl, sőt egészen el is múlik, az elégedetlenséghez jön a fontolgatás is. Majd annak a keserű ténynek a megállapítása, hogy... nem volt érdemes.

Az energiát a teher fejti ki. Aki komolyan veszi a terhet, az mindig megteremti magában az energiát a teher továbbviteléhez.

Milyen sok érzés, csiszolás, csalódás, zátonyra futás, sírás és elesés kell ahhoz, amíg a gyerek a lényeget megtanulja. Amíg rájön, hogy beszélni: könnyű... cselekedni: nehéz. Amíg elhiszi, hogy nem mindig az szeret, aki simogat és nem mindig haragszik rá és nem szereti, aki büntet.

Erkölcsi érzék... Egymagában több minden egyéb érzéknél, és értéknél is. Egymagában az egész ember. Ha megvan, ez sugárzik le rólunk, ha nincs meg, ennek hiányát érzi rajtunk mindenki. Akkor is, ha angyalian szépek vagyunk.

Aki elment, kicsit mindig meghal azoknak, akiket hátrahagyott.

A férfi, miközben a gyönyör után fut, a szerelemről álmodik. Nem gondol arra, hogy a gyönyörből nem mindig fakad szerelem, de a szerelemből mindig gyönyör fakad.

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt soha még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben a Kezdet és a Vég...

A beszéd nem arra való, hogy elrejtsük mögé a gondolatainkat.

Ha az ember azt mondja: - én erről nem tehetek - mert én ilyen vagyok -, elveszett. (...) Mert a tehetetlenség beismerésével olyan erőket szabadított fel magában, amelyeket nem tud többé legyőzni soha.

Akinek akarata van, azt vezeti a sors, akinek nincs, azt vonszolja.

53

Sok ember fél a csendtől, a magánytól. Fél a tükörtől, amelyet a csend, a magány tart eléje. Mert az ember sohasem az, akinek társaságban látszik, akinek emberek között mutatja magát. Az ember mindig az, aki csendben, magányban... szembenéz önmagával.

Amikor a férfi fejében először fordul meg a szakítás vagy válás gondolata, már el is hagyta az asszonyt. Akkor is, ha mellette marad.

Van, aki egész életén át sem tanulja meg: mi az élet, és van, aki egyetlen óra alatt száz éltet él át.

A szív jobb tanácsadó, mint az ész, de csak... pillanatnyilag.