 | IdőKedvenc Boldizsár Ildikó |
A madarak a levegő elem uraiként mindazt megtestesítik számunkra, ami a bennünket megkötő föld elemmel a leginkább ellentétes. A tehetetlenség, mozdulatlanság és mozdíthatatlanság ellenében minden madárrepülés arra szólít fel bennünket, hogy ne a földet nézzük, ha repülni akarunk.
Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.
Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és beszélgetéshiánnyal érkezik az oviba, abból majdnem bizonyosan nem-olvasó gyerek, nem-olvasó felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki elsősorban nem azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetével, tiszteletével, hanem azzal, hogy mesél.
A csodához való viszony alapjaiban határozza meg az ember életét. Nem is az a kérdés, hogy hisz-e benne, mit gondol róla, hanem az, hogy él-e vele.
Felismerni és megszeretni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan, mint mi, mégis annyira más; levetkőzni félelmeinket; tapogatózva utat találni egymáshoz - mind-mind ismerős fokozatai egy kapcsolat kialakulásának.
Nincsenek maguktól jól működő párkapcsolatok: mindkét félnek nagyon sokat kell tennie a boldogságért. (...) Ennek első lépése az, hogy a férfi megértse és elfogadja a nőt, a nő pedig értse és fogadja el a férfit.
Nemcsak azok az utak léteznek, amelyeket megszokásból választunk. (...) A világnak (és így saját magunknak is) még számos, számunkra eddig ismeretlen aspektusa van, amelyek bármikor megmutatkozhatnak előttünk, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, és fürkésszük titkaikat.
A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának. Ezek a lehetőségek nem anyagi természetű lehetőségek, hanem abból a világlátásból fakadnak, amely a mesei és a gyermeki gondolkodást összeköti: miként a hős mindig több, mint mi magunk vagyunk, akképpen a világ is több, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle.
Vajon tudunk-e teremteni egy olyan tulipáncsokrot, amely sosem volt még? Mondjuk, egy olyat, amelyben egyetlen szárról tizenhét különböző tulipán nyílik, és mindegyik tulipán kelyhében egy gyűszűnyi aranymadár énekel? A fantázia segítségével széttörhetők a tapasztalás és a gondolkodás sémái, megláthatók, megteremthetők és megtapasztalhatók olyan világok, amelyek mindennapi körülmények között nem érzékelhetők.
A mese hősei folyton mozgásban, "úton" vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.
A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében.
A történetek mindig az érzelmeket célozzák meg, mégpedig olyan erővel, hogy egy-egy mese hatása alól nehéz kivonódni.
A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.