Bertha Bulcsu

magyar író, költő és publicista
1935. május 9. — 1997. január 19.

Szerző figyelése

Bertha Bulcsu könyvei

Egy brutális rabló világban mit ér az alázat, szeretet, megbocsátás? Aki nem tülekszik nálunk, az egy autóbuszra sem tud felszállni, mert félrelökik. (...) Mégis mindig hisz az ember valakiben, vagy valamiben... Istenben, megváltásban, tavaszi újrakezdésben, új, jobb, igazságosabb hazában, emberi szóban, nők férfiakban, férfiak nőkben és gyermekekben. A földhözragadt materializmussal (van másfajta is) szemben a hit fölénye óriási, mert a hívő embernek a lehetetlen lehetséges.

12

Rossz világ van, mert munkanélküli, bizonytalan sorsú emberek üveggyűjtögetésből élnek... Jó világ van, mert a szemetesládák, a bokrok alja, az árkok tele vannak pezsgősüveggel, s még a szemétben guberálók is autón járnak.

Az ember huszonkét éves korában még mindent tud, csak később, harmincévesen kezd kételkedni a tudásában, s hatvan felett gondolkodik el azon, hogy mi az ördögnek járt az egyetemre, ha semmi olyant nem tanult, ami megvédelmezte volna, de legalább elviselhetővé tette volna az életet?

Az egész élet csak játék, azoknak, akik játsszák. Akik nem, azoknak dráma.

Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvízen, s eltűnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerűen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvű világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit.

Újabban, ahogy közeledem a hatvanhoz, kíváncsibb vagyok a világra. Ami mellett korábban, negyven-ötven évesen közömbösen elmentem, most alaposan megnézem. Reggel először az ablakhoz lépek és kipillantok a világra, megvan-e még? Esik, fúj, ködlenek a hegyek, vagy süt a nap? Ezek az időjárási események jelentik az emberiség életében az állandóságot. Bármi történik is a helyi, vagy földrésznyi politikában, az eső megered, a köd leszáll, s ha éppen úgy tartja kedve Nap-istennek, ránk ragyog.

Az igazi barátságok soha nem romlanak meg. Csak néha leegyszerűsödnek, máskor viszont bonyolulttá válnak.