|
Kategóriák
|
| Berkesi Andrásmagyar író
1919. november 30. — 1997. szeptember 14. |  Szerző figyelése | |
|  | | | Mit tudunk mi egymásról, emberek? Semmit. Felületes jelenségeket látunk, ösztöneink csápjai nem hatolnak a lélek mélyibe, hogyan érthetnénk meg hát a tetteket kiváltó okokat? És mégis ítélünk; elmarasztalunk és megbocsátunk, holott gyakran bűnösebbek vagyunk az elmarasztaltaknál. | | | | | | |
| | | Mi fiatalok, becsületesen, tisztán szeretnénk élni és dolgozni. Vannak céljaink, álmaink, elképzeléseink. Ezekkel a célokkal és álmokkal hagyjuk el az iskolát, és másnap az életben a felnőttek megmagyarázzák, hogy mindazt a szépet, amit az iskolából magunkkal hoztunk, felejtsük el, mert az ott tanult igazságokkal nem sokra megyünk az életben. Néha nem szavakkal magyarázzák ezt nekünk, hanem példamutatással. S ha mi tisztességesek maradunk, az sok esetben a felnőttek romboló példamutatása ellenére történik. A felnőttek, akik a fiatalokat nevelni akarják, előbb önmagukat neveljék meg. A nevelés alapja a példamutatás. | | | | | | | A bánat és a fájdalom mérhetetlen. Határát a halál szabja meg. | | | | | | | Sohasem a halál fájdalmas, hanem a hozzá vezető út. | | | | | | | A barátság bonyolult érzések titokzatos, furcsa harmóniája. | | | | | | | Aki tudja, hogy mit várhat az élettől, az nagyképűnek tűnik a gyávák előtt. | | | | | |
|
Böngésző
Friss
Interaktív
Homokozó
Társoldalak
|
Kedvenc
Emberismeret
Kövess minket