Babits Mihály

Valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna.

Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség.

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.

Az életem olyan volt, mint egy álom, és az álmaim olyanok, mint az élet.

Sajátságos dolog, hogy az utánzókat éppen az utánozhatatlan egyéniségek vonzzák legjobban.

Mert ami meghalt, nincsen eltemetve,
mit megtagadtál, nincsen elfeledve...

Az élet piszkos, csak a semmi tiszta.

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét.

Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.

Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
igy lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott.