Arany János

Vágyaid elérhetetlen
Tartományba vonzanak;
Az, mi után futsz epedve,
Csalfa, tünde fényalak,
Egy sugár a nap szeméből...
Büszke diadalmosoly,
Mely a sirvafutó felhőn
Megtörik, - de nincs sehol!

Az az ábránd - elenyészett;
Az a légvár - füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ - nincs sehol!

Kettős úton halad az emberi élet:
Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.

Mint róka, az által esik kelepcébe,
Hogy nagyon is bízik a maga eszébe
S ravaszul sokat mer.

Végre a félelmet nem győzi, nem állja,
Mert az maga magát növeli, táplálja,
Mint az örök szomj a vízi-betegséget.

A hír, ha kivált rossz, mint levegő, terjed,
Nehéz kikerülni hogy bé ne lehelljed.

Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit.

Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény.

Csak tűrj, mint a bárány,
Míg megállhatsz kurta lábod szárán.

És midőn magad vagy egy szobába,
Az igazat megmondhat`d vaktába.

Ha semmid sincs, van szép szabadságod.

Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! -

Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen.

Felséges királyom! keserű az nékem,
Amit jelenteni gyász kötelességem;
Keserű, mert vízzé csak nem válik a vér,
Csak testvér marad az, aki egyszer testvér.