Alvin és a mókusok

1994-ben alakult magyar zenekar

Előadó figyelése

Tudod, csak akkor nem fogsz félni,
Mikor már nem lesz kiért élni.

A világvégén örömről beszélni,
Tolvajoktól alamizsnát kérni,
De én megteszem,
Mert érted, fiam, megéri.
Megtanítlak emberként élni!

Legyél hasznos, vésd fel a falra,
Így mindenki emlékszik majd arra,
Hogy te már tudtad, megvolt a képlet,
Mikor véget ért az élet.

Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény:
Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták.
Van úgy, hogy az egész szabad, jóízű nevetés:
Szélesvásznú vidám bolondozás.

Egy szótár, egy élet is kevés,
Hogy leírjam, szívemnek mit érsz.
Tudom, nem csapsz be, ha ígérsz.

A tömegbe lépsz és csak állsz egyedül,
Majd egy porszem leszel, ami elvegyül.

Csak hajt a vágyakozás, ez éltet,
(...)
Másért, máshol, másmiért,
Mert minden az égig ér,
Ami az életben nem lehet a tiéd.

Nincs járható út.
Elnyel a mélység,
De valami van,
Ami visszahúz.

A végzet nem várhat,
Tényeket torzíthatsz,
A végén ordíthatsz.
Hiába a béke,
Egyszer csak vége.

Hogy élnél ma, ha tudnád,
Holnap vége és nem lesz folytatás?

Nézd, ez az én harcom,
És csak nekem ég az arcom.
A remény bennem
Csak addig él,
Ameddig én életben tartom.
Még bírja a testem,
Nem kell pánikba esnem.
Vannak még csodák,
Csak mondd,
Hogy merre keressem.

Ha ma elvesztem
Holnap újra kezdem
Ha egymagamban is kell összeesnem
Talán jobban is lehetne élni
Hisz egy halálraítélt is tud még remélni.

Egyszer majd elfelejtelek téged,
És nem fog fájni fejem,
De most még téged látlak
Utcákon és tereken,
Reggel a májkrémes kenyeren,
Boltban a mosószereken,
A hazug tekinteteken,
Biztonsági felvételeken,
Minden ordító gyereken,
Mozikban a sírós részeken,
Könnybe lábadt szemeken.

Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem.
Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem.
Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem.
Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.