 | IdőKedvenc Albert Camus |
Akárhogy történt, a magamon végzett hosszú tanulmányok után felfedeztem az emberi lény feneketlen kettősségét. Akkor aztán megértettem - mert soká kutattam az emlékezetemben -, hogy a szerénység segített a csillogásban, az alázat a győzelmeimben és az erény a zsarnokságomban.
Az ember néha megtéved, kétkedik a nyilvánvaló valóságban, még akkor is, ha felfedezte egy jó élet titkait.
A végzés, amelyet másokra kimondunk, visszaszáll a fejünkre, s bizony némi rombolást is végez.
Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.
Aki elfogad egy törvényt, nem retteg az ítélettől, amely visszahelyezi a hite szerint való rendbe.
A magányban, s ha fáradtak vagyunk, hiába, könnyen prófétának tartja magát az ember.
Ezen a világon lehet háborúskodni, majmolni a szerelmet, kínozni felebarátunkat, pompázni az újságban, vagy egyszerűen horgolás közben megszólni a szomszédot. De bizonyos esetekben folytatni, egyes-egyedül folytatni, ez meghaladja az emberi erőt.
Nincs szükség Istenre, hogy megteremtse a bűnösséget, sem pedig, hogy büntessen. Felebarátaink is megteszik, a mi segítségünkkel.
Nem is lehetünk meggyőződve senkinek az ártatlanságáról, viszont biztosak lehetünk minden ember bűnösségében. Minden ember tanúskodik minden más ember bűnéről.