Ákos

A jelen börtönében gondolj arra,
Ha ajtót rajzolsz a falra, kiléphetsz rajta.

Ha a pillanatnak
Terhe nagy,
Hát köszönd meg,
Hogy élni hagy...

Neked soha el nem felejtem,
Hogy kimondasz dolgokat helyettem.
Te vagy a hang, te vagy a fény,
Melyben újjászülettem.

Szemed tüzénél megvakulok,
de lassan újra feljön a nap...
Nélküled semmi vagyok.

Akad, aki érti, mit jelent,
Hogy a húr csak megfeszülve zeng.

Ki helyett szeretsz te engem?
Mondd, kit látsz te bennem?
Lehet, hogy nem az vagyok, akire vártál:

Nem az, aki hív, nem az, aki vár,
Nem az, kivel ébredtél,
Nem az, kivel álmodtál.

Tested menedék,
De hogy oltalmazz, nem elég.
A selyem és a méz,
Vagy ha a kéz ölelni kész.
Vágyad hatalom,
De legyél a vigaszom,
Jutalmad vagyonom,
Rész helyett egész.

Pont ez a baj veled:
Van eszed, de nem él a szíved,
Nem vagy ugyan beteg,
De a bogyókat szeded.
Az emberek utálják,
Amit nem értenek,
Ravaszkodnod, látod,
Nem érte meg.

A virághabos fák alatt
Ölelkezik két pillanat,
Elillanunk, elomlunk porrá.

Pajkos csöndemen
ősrobaj
távoli zaja zizeg át,
Élet 
Halál
közös himnuszát 
hallom 
minden sóhajodban
majd ha robban
(...)
de most még nem tudod,
mert most még titok.

Síromban párnám vagy,
Vess ágyat.
Lefekszem.

Egy méltatlan bérház ablakán
A pára hűvös bársonyán
Itt hagyom neked a rajzomat,
Míg felébredsz, talán megmarad.

Reszket a föld, ha hozzám ér
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy.

Vigyázz a szóra, melyet küldök:
Én mindig szeretni foglak,
Maradj meg titkos jelszavamnak,
Maradj meg védő csillagzatomnak!

Eszembe jutsz
És elénekellek,
Szóvá teszlek,
Újjáteremtelek,
Csak engedd meg.